A McLaren 1995 óta használja a Mercedes motorjait, számtalan sikert értek el együtt, a német autógyártó az ezredfordulótól az idei év elejéig még résztulajdonos is volt a csapatnál. A stuttgartiak azonban már két éve máshova koncentrálnak, saját gyári csapatukat szeretnék az élen látni, a McLaren csak egy a klienseik közül.

A két fél szerződése 2015-ig él, de a McLarent az elmúlt időszakban hírbe hozták már az esetleg visszatérő Hondával és a 2014-ben beszállni kívánó PURE-ral is. Mivel a wokingiak mindkét irányvonalat cáfolták, az viszont cseppet sem titkolt céljuk, hogy az utcai sportkocsi-projektjük felfuttatásával amolyan brit Ferrari szeretnének lenni, természetesen adódik a kérdés, hogy gyártanak-e maguknak F1-es erőforrásokat.

A csapat új autójának tegnapi bemutatóján is erről érdeklődött egy újságíró a főnöktől, Martin Whitmarshtól.

“A Forma-1 egy nagyon-nagyon erős platform az autóipari márkák erősítéséhez, de nincs olyan tervünk – sem rövid, sem közép-, sem hosszútávon -, hogy saját motorokat gyártsunk” – mondta az angol. “Igazán tiszteljük a Ferrari eredményeit, de mi a magunk útját járjuk. Az emberek persze spekulálnak az utcai autós programunk kapcsán, de mi nem látjuk értelmét a motorgyártásnak.”

“A Mercedes-Benz képében 18 éve nagyszerű partnerünk van, és talán övék a legjobb motor a Forma-1-ben. Az irányváltásunkat nem igazán motiválja semmi. Örülünk a mostani együttműködésnek és még évekig fenn is kívánjuk ezt tartani” – szögezte le a McLaren-vezető.