Az október utolsó hétvégéjén megrendezendő első Indiai Nagydíj jegyei ragyogóan fogynak, a szombati első eladási naptól kapkodnak a belépőkért, árulta el a jegyiroda, a Bookmyshow.com vezetője.

“Őszintén szólva számítottunk az érdeklődésre, végül is ez az első Forma-1-es verseny Indiában, nagyon várták a jegyeladások kezdetét. Eddig több mint 50 millió rúpia értékben adtunk el jegyeket. Tudtuk, hogy nagy lesz az érdeklődés, örülünk. A kriketten és a mozijegyeken kívül eddig nem igazán fogyott semmi, nincs ilyen roham. Úgy gondolom egyébként, hogy eddig a jegyek többségét az Új-Delhiben és környékén élők vették meg” – mondta még kedden a Reutersnek Ashish Hemrajani.

“Hamarosan a külföldiek számára is ajánlunk majd az utazást és a szállást is magába foglaló csomagokat. Az újabb lökést jelent majd” – tette hozzá.

A versenyhelyszínen, a Buddh pályán az utolsó simításokat végzik az F1-es versenyigazgató, Charlie Whiting szeptember eleji utolsó szemléje előtt, a száguldó cirkusz két indiai pilótája pedig nagyon elégedett az új létesítménnyel.

“Amikor tavaly áprilisban először jártam ott, csak sarat és pocsolyákat láttam, de a lejtők és emelkedők lenyűgözőek, karakteressé teszik a pályát. Szerintem két-három különleges, dupla szélességű kanyar is van az előzésekhez. Ez a világon az első olyan pálya, amelynél versenyzők és Charlie Whiting tett javaslatokat az előzési pontokra” – dicsérte a pályát a lotusos Karun Chandhok.   

A HRT-nél az Indiai Nagydíjra újra versenylehetőséget kapó Narain Karthikeyan szintén az előzési lehetőségeket emelte ki: “Azonnal át tudom érezni némelyik kanyart. Sok előzési pont van, négy-öt ilyen helyet is láttam.”