A 2009-es bajnokcsapat Brawnból 2010-re a Mercedes gyári csapatává avanzsált alakulat tavaly az előzményekhez képest nem volt túl versenyképes, de akkor arról beszéltek, hogy az átállás után 2011-ben már jobban szerepelnek majd, győzelmeket emlegettek.

Ehhez képest a Mercedes GP idén is nagyjából ott áll az erősorrendben, ahol egy éve, az eredmények tekintetében pedig még ott sem tart, hiszen 2010-ben hét futam után már két dobogójuk is volt, míg idén Michael Schumacher Montrealban szerzett negyedik helye a legjobbjuk.

A hétszeres világbajnok az olasz Autosprintnek nyilatkozva elismerte, hogy eddig csalódást keltő a szezon.

“Összességében világos, hogy az idény rosszabbul alakult, mint reméltük. Sőt, a téli teszt jó zárása után még rosszabb, mint vártuk” – mondta.

Schumacher továbbra is az átszerveződés, a korábbról megörökölt hibák, a rossz fejlesztési irányok korrigálása veszi el az energiát a javulástól, az viszont reményt ad, hogy míg 2010-ről 2011-re radikális újdonságok – új gumik, mozgó hátsó szárny, KERS – kerültek a képbe, a mostani munka jövőre is kamatozhat.
 
“Az ok az, hogy több területen is dolgozunk még az autón. Amíg azoknak a megoldásával kell törődnünk, a fejlesztési projekt hátrányt szenved.”

“Pozitívum viszont, hogy ezúttal továbbvihetjük a mostani tapasztalatokat a jövő évre. Sőt meggyőződésem, hogy már az idei év további részében előrébb fogunk lépni. Sok dolgunk van még, de készen állunk. Minden erőnkkel a csapatépítésre koncentrálunk. Ez a fő, semmi sem áll ez előtt.”