A McLaren főnöke, Martin Whitmarsh két hónappal ezelőtt arról beszélt, hogy akár öt évig is szeretné még együtt tartani a Jenson Button-Lewis Hamilton párost és akkoriban maga Button is arra utalt, hogy örömmel marad a wokingi csapatnál karrierje végéig.

A 2009-es bajnok később hangnemet váltott, két hete már azt fejtegette, hogy szívesen versenyezne a Ferrarinál is, egy másik interjújában pedig hangsúlyozta, hogy nem kíván hosszú távra elköteleződni a McLarennél.

A háttérben egy ferraris ajánlat lehet, Maranellóban állítólag Buttont szemelték ki a kívánt szint alatt teljesítő Massa helyére.

“A Ferrari már utánanézett, hogy megszerezhető-e (Button). A csapatnál tudják, hogy Fernando Alonso mellé egy Felipe Massánál erősebb partner kell, ha újra bajnokok akarnak lenni” – mondta egy állítólagos ferraris forrás a brit News of the Worldnek.

Egy másik brit lap, a Daily Mail a hétvégén arról írt, hogy a McLaren igen előnyös szerződéssel akar a maranellóiak elé vágni. A lap szerint Martin Whitmarsh taktikát váltott és a hosszú távú elköteleződés helyett egy több pénzt hozó, de csak két évre szóló ajánlatot tett Buttonnak.

Az angol szolgálataira a McLarennek opciója van 2012-re, az új szerződése 2013-14-re szólna és a jelenlegi 6 millió fontos évi fizetést is jelentősen megemelnék, hogy megtartsák Buttont.