Stílszerűen a Kanadai Nagydíj előtt egy héttel jelentette be a Marussia Virgin csapata, hogy leszerződtette Robert Wickenst a gárda utánpótlás-pilótái közé. a 22 éves kanadai ezzel Jamamoto Szakon mellett ugrásra készen várja, hogy adandó alkalommal beülhessen a VR-02-esbe.

“Robert Wickens egy rendkívül tehetséges, fiatal versenyző, aki jelenleg nagyszerűen szerepel a Renault-világsorozatban. Futamgyőzelme és három dobogós helyezése a bizonyíték arra, hogy fényes jövő áll előtte. Robert velünk együtt ott lesz minden F1-es futamon, ami nem ütközik a WSR-es naptárával [így a július végi Magyar Nagydíjon is – a szerk.], ami számára azzal az előnnyel jár,  hogy közelről figyelheti, ahogy a mérnökeink és a versenyzőink fejlesztik az autónkat” – nyilatkozta John Booth, a Virgin csapatvezetője.

Wickens, aki az első kanadai F1-es pilóta lehet Jacques Villeneuve óta, természetesen örömmel csatlakozott a Virgin Racinghez.

“Nagyon örülök, hogy a Marussia Virgin Racing tartalékpilótája lehetek. Ez egy rendkívül izgalmas időszak számomra és a kanadai autósport számára. A Marussia és a Virgin Racing támogatása már eddig is nagyszerű volt, elszánt vagyok, hogy megháláljam ezt a bizalmat azzal, és minden téren segítsem a csapat Forma-1-es céljainak elérését.”

Wickens jelenleg második helyen áll a Renault-világsorozat legnagyobb kategóriájában, a WSR 3.5-ben, egy ponttal lemaradva a bajnoki éllovastól. A magyar közönség július végén, a Hungaroringen is megnézheti “munka közben”, a Virgin fekete-piros színeiben pompázó versenyautóban.

Wickens jelenleg második a WSR 3.5-sorozatban, a Virgin által támogatott autóval

Wickens jelenleg második a WSR 3.5-sorozatban, a Virgin által támogatott autóval