Annyiban hagyják

Ahogy köztudott, Michael Schumachert a Monacói Nagydíjat követően a versenybírók 20 másodperces időbüntetéssel sújtották, amiért az utolsó kanyarban megelőzte Fernando Alonsót.

Míg a Mercedes szerint a biztonsági autó kivonulását jelző üzenet és az ez után lengetett zöld zászlók azt jelentették, hogy újra szabad a verseny, a stewardok a sportszabályzat 40.13-as pontja alapján megbüntették a németet, az ugyanis azt mondja ki, hogy ha a verseny utolsó körén a pályán van a safety car, akkor annak kiállása után a versenyzők előzés nélkül haladva fejezik be a futamot.

A csapat a büntetést követően felvetette, hogy fellebbez a versenybírók döntése ellen – maga a büntetés nem támadható -, ma azonban közleményben jelezte a Mercedes GP, hogy mégsem viszik az ügyet az FIA fellebbviteli fóruma elé.

“A verseny után a stewardokkal folytatott megbeszélésünkön világos volt, hogy a versenybírók megértették az érvelésünket és elismerték, hogy ez egy új, eddig precedens nélküli helyzet volt, de végül nem fogadták el a mi értelmezésünket” – áll a kommünikében.

“A Mercedes GP szeretné hangsúlyozni, hogy teljes mértékben támogatja a volt versenyzők szereplését a versenybírói tanácsban, és semmilyen kifogása nincs a monacói stewardokkal szemben, akik szakmaian, korrekten jártak el az ügyben” – tért ki az eset óta sokat támadott Damon Hillre is a csapat.

“Az FIA beleegyezett, hogy a sportmunkacsoport következő ülésén megvitatásra kerül a szabályzat 40.13-as pontja, valamint a verseny utáni büntetések kérdése is. Úgy érezzük, hogy a Michaelre kiszabott 20 másodperces büntetés aránytalan volt. Bár az eredménnyel nem lehetünk elégedettek, örülünk, hogy az FIA megértette az érvelésünket. Ezért a sport érdekeit szem előtt tartva a Mercedes GP nem nyújt be fellebbezést.”