Bár Fernando Alonso sem villogott végig a Spanyol Nagydíjon, legalább annyi szerencse is kijutott neki, mint amennyivel maga járult hozzá a sikeréhez, de csapattársa, Felipe Massa kimondottan gyengén szerepelt. A brazil a kilencedik lett az időmérőn és a futamon is csak szenvedett, hatodikként ért be.

A tavalyi sérülése után idén visszatért pilóta a téli teszteken és a szezonnyitón még tartotta a lépést Alonsóval, azóta viszont lelassult, jó néhány tizeddel marad el a spanyoltól a futamokon.  

“Fernando igazán jó versenyző, de történt velem valami. Valami nem úgy megy, mint szeretném, nem tudom hozni a köridőt, amit akarok. Rá kell jönnünk, miért van ez, és ki kell javítanunk. Úgy tűnik, valami nem ad elég tapadást” – idézte a BBC Massát.

“Össze-vissza csúszkáltam, gyenge volt a tapadás. Természetesen nem vagyok boldog, mert a téli teszteken 100 százalékosan elégedett voltam az autóval, az első versenyen 120 százalékosan, de amióta gumit váltottunk azokra a keményebbekre, amiket Bahrein után használtunk az elmúlt négy versenyen, csak küszködtem. Nem tudtam az autót kedvemre vezetni, főképp friss gumikon. Nem arról van szó, hogy a kör végén néha kicsit lassabb vagyok, egyszerűen kívül vagyok a határon, rá kell jönnünk, miért” – magyarázta a brazil.

“Biztosítanunk kell, hogy Felipe kényelmesen versenyezhessen. Ezen a hétvégén nem ez volt a helyzet. Alaposan meg kell vizsgálnunk, mit is csináltunk az autójával. Már az elejétől fogva a tapadásra panaszkodott, ilyen nem történt korábban. Hadd tegyem hozzá, hogy Fernando is ugyanezt említette” – nyilatkozta Barcelonában a csapatfőnök, Stefano Domenicali.