Az Ausztrál Nagydíjon Lewis Hamilton az élmezőny nagy részével szemben két szett száraz gumit használt el. A 2008-as bajnok már a verseny alatt háborgott a stratégia miatt, majd a futam után is kikelt a csapat döntése ellen. A főnök, Martin Whitmarsh félig-meddig igazat is adott neki, és tegnap Hamilton is jelezte, hogy elásta a csatabárdot.

“A csapat elmagyarázta nekem a második kiállás mögötti elgondolást. Megértem, hogy mit terveztek. Még mindig csak ismerkedünk az idei gumikkal, a kopással, és talán egy kicsit túlbecsültük, hogy az élmenőknél mennyire kopnak majd a gumik. Tanulunk ebből, és később ezt a tudást is felhasználhatjuk” – írta honlapján az angol.

Hamilton a részéről csalódásként megélt hatodik hely ellenére magát a futamot nagyon élvezte:

“Nagyon jó versenyem volt! Életem egyik legkeményebb teljesítménye volt. Tiszta verseny, nagyszerű csaták, jó néhányszor előztem, gyors voltam. Az ilyen versenyt szeretem!”

Bár valószínűleg Hamilton első elkeseredésében komoly szerepet játszott az is, hogy csapattársa, Jenson Button megnyerte az Ausztrál Nagydíjat, utólag már ő is csak dicsérni tudja a címvédőt.

“Amint Jenson végzett a sajtótájékoztatóval, megkerestem és megöleltem. Tökéletesen versenyzett, megérdemelte a győzelmet. Minden győzelem különleges, az ember szeret nyerni, de ha már nekem nem sikerül, akkor mindenképpen inkább a csapattársam legyen az!”

“Jó látni, hogy az egész csapat ünnepli Jenson győzelmét – nagyon fontos a siker, és nem csak azért, mert összehozza a csapatot, de azért is, mert igazolja az elvégzett munkánkat. A nehéz 2009-es idény után Ausztrália megerősíti a csapatot.”