A múlt héten merült fel, hogy a McLaren szabálytalan aerodinamikai megoldást alkalmazhatott autóján, a Red Bull ezért tisztázást kért az ügyben, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ellenőrei pedig a tegnapi műszaki ellenőrzésen el is döntötték a kérdést, a wokingi autó szabályos.

 Amint mostanra kiderült, a megoldás lényege, hogy az MP4-25-ösön a versenyző jobb térdével nyitható-zárható nyílás segítségével a pilótafülkén keresztül vezetik az áramlást, amely végül a hátsó szárny hatékonyságát növeli. Az előny az egyenesekben akár 10 km/óra is lehet.

Bár az FIA azon az alapon, hogy a pilóta nem része az autónak, nem nyilvánította az F1-ben tiltott mozgó aerodinamikai eszköznek az újítást, a Renault technikai főnöke, Bob Bell szerint ez a szabályok megcsúfolása.

“Ez az egész egy vicc! A McLaren akkora nagykaput nyitott a mozgó aerodinamikai elemeket tiltó szabályon, hogy azon egy szekér is átférne! Ez a megoldás alapvetően szabálytalan! Ez újabb fejlesztési versenyt indít majd a csapatok között, amikor épp csökkenteni szeretnénk a költségeket. Az FIA teljesen felelőtlenül cselekedett!” – nyilatkozta a szabadedzésen az ír szakember a BBC-nek.

Bell nem is jár rossz nyomon, ugyanis az ügyet elindító panaszos, a Red Bull az FIA-döntés után már nem a fellebbezésen gondolkodik, hanem az eszköz lemásolásán.

Horner és Newey máris gondolkodik a saját verzión

Horner és Newey máris gondolkodik a saját verzión


“Hasonló ez a tavalyi dupla diffúzor esetéhez, azaz a csapatok újfajta szárnyakkal próbálkoznak majd egész évben. Nem valószínű, hogy újabb panaszt teszünk, inkább megpróbáljuk kifejleszteni a saját verziónkat” – mondta a csapatfőnök, Christian Horner az Autosportnak.

A fejlesztés persze nem lesz könnyű, mert az FIA által az idény előtt homologált kasztnin utólag már nem lehet módosítani.

“A kasztnin már nem lehet változtatni, úgyhogy másképp kell megoldani. De most, hogy szabályosnak nyilvánították… a mérnökök okos emberek, biztosan kitalálnak majd valamit” – magyarázta.