Mark Webber 2002-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, de egészen tavalyig mindössze két dobogós helyezést tudott összeszedni, az egykori nagy reménység 2008-ra már csak azzal tűnt ki a mezőnyből, hogy a sportág egyik legbalszerencsésebb pilótájának számított.

Az ausztrál nem sokkal a 2008-as idény vége után komoly balesetet is szenvedett, jobb lábszára több helyen eltört és kulcscsontja is megrepedt, amikor biciklizés közben egy autóval ütközött. Webber már-már reménytelennek látta helyzetét, de a Red Bull-lal elért sikerek, többek között az első futamgyőzelem végül meggyőzték, hogy érdemes még maradni az F1-ben.

“Nem is tudom. Ha egy fostalicskánk lett volna 2009-ben, talán visszavonulok. Két-három évvel ezelőtt már nem különösebben élveztem a Forma-1-et. Az embernek élveznie kell, motiváltnak kell maradnia, égnie kell a tűznek” – magyarázta Webber a The Australiannek. 

“A baleset miatt számomra fejben egyébként is elég keményen indult 2009, és ha ehhez gyenge eredmények is párosultak volna, talán elég lett volna, hogy kioltsa bennem a lángot – de szerencsére végül inkább még olaj is került rá. A tavalyi év nagyon-nagyon fontos volt a karrierem szempontjából, most már újra ég a tűz” – tette hozzá a 33 éves pilóta.

Webber szerződése 2010 végéig él a Red Bullnál, érdekes lesz látni, hogy az újra feltüzelt ausztrál lelkesedése és eredményei elégnek bizonyulnak-e a folytatáshoz, hiszen sokan szinte készpénznek veszik, hogy az idén a WRC-ben az energiaital-gyártó támogatásával induló Kimi Räikkönent jövőre az ő helyére hozza vissza a cég.