Dennis egyre inkább az önálló jövőre koncentrál

Dennis egyre inkább az önálló jövőre koncentrál

A Mercedes ma hivatalosan is bejelentette, hogy 75 százalékos többségi tulajdont vásárolt a Brawn GP-ben, amely így 2010-től már Mercedes néven a német gyártó gyári alakulataként versenyez majd. A stuttgartiak a régi partnerrel, a McLarennel a következő két évben felszámolják a kapcsolatot, a wokingiak visszavásárolják a németek 40 százalékos tulajdonrészét.

“Ezzel a McLaren és a Daimler is csak nyer. Már korábban is mondtam, ahhoz, hogy egy csapat a 21. századi Forma-1-ben is virágozzék, többé kell válnia egy egyszerű versenyalakulatnál. Emiatt, hogy biztosítsuk a szükséges bevételeket, amelyekkel továbbra is versenyezhetünk, bővítenünk kell a tevékenységünket” – utalt Ron Dennis a McLaren nemrég beindított utcai autós programjára.

“A következő néhány év nagyon izgalmas lesz a McLaren számára, mert ezalatt minden eddiginél erősebb technológiai és gazdasági erővé szeretnénk válni. Természetesen a Forma-1 marad a fő tevékenységünk ezután is, mind üzleti okokból, mind a hagyomány miatt” – tette hozzá az angol.   

Azt a Mercedesnél sem titkolják, hogy a McLaren törekvése, miszerint a közeljövőben amolyan brit Ferrarivá igyekszenek válni a McLaren Groupról leváló McLaren Automtive céggel, nem vág egybe a német gyártó érdekeivel, sőt, gyakorlatilag konkurenciát teremt számukra. “Ez ellentétben állt a Mercedes-Benz érdekeivel” – mondta a Daimler feje, Dieter Zetsche.

Míg a németek által birtokolt 40 százalékos tulajdonrészt a jelenleg 15-15 százalékot birtokló Ron Dennis és a szaúdi Mansour Ojjeh visszavásárolja 2011-ig (a negyedik résztulajdonos egyébként a bahreini állam kezében levő Mumtalakat 30 százalékkal), a motorszállítói szerződést a két fél 2011-ről egészen 2015-ig meghosszabbította. Bár a Mercedesre átkeresztelt Brawn jövőre már ezüst nyílként gurul majd a pályára, a McLarennél azt is megerősítették, hogy a csapat nem változtat az autó festésén, azaz marad az ezüst-piros-fekete fényezés.