A McLaren motorszállítója és 40 százalékos résztulajdonosa, a Mercedes anyacége, a Daimler elnöke, Dieter Zetsche a hétvégén Abu-Dzabiban lesz. A stuttgarti vezér a Mercedes F1-es jövőjét tekinti át. Mi sem jobb alkalom erre, hiszen amellett, hogy a helyszínen a német gyártóval kapcsolatban álló csapatok – a McLaren, a Force India és a Brawn – mind ott lesznek, és a Daimler legnagyobb résztulajdonosa, az abu-dzabi befektetési cég, az Aabar is ugyanitt székel.

A német lapok arról írnak, hogy napirenden lesz a McLaren és a Mercedes 1996 óta tartó kapcsolatának leépítése, de radikális eredményre nem érdemes számítani, hiszen a két felet 2011 végéig erős szerződés köti össze. A Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug a német DPA hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy “egyelőre nem tud újat mondani” a cég F1-es terveiről, és azt is hangsúlyozta, hogy a mclarenes kapcsolat nem is nyújt túl sok mozgásteret: “Ha szeretnénk lépni valamit, a McLarennek is rá kell bólintania, ha pedig ők akarnak valamit, nekünk is bele kell egyeznünk.”

A Brawn lehet az új kedvenc

A Brawn lehet az új kedvenc

A Brawn lehet az új kedvenc


A McLaren-szál mellett persze biztosan terítéken lesz a Brawn GP sorsa is, hiszen már hónapok óta úgy hírlik, hogy az idei bajnokcsapatból a Mercedes a következő pár évben gyári alakulatot szeretne csinálni – bennfentesek szerint épp a mclarenes kötöttségek miatt ezt kerülőúton valósítják meg, a már említett Aabar vásárolhat tulajdonrészt a csapatban. Lehet, hogy a hétvégén rendezik is az üzletet.