Jenson Button 2009 elején komoly – állítólag 50 százalékos – fizetéscsökkentésbe ment bele, hogy megmenekülhessen és a Honda maradványain újraéledhessen a Brawn-csapat, egyáltalán, hogy legyen munkája az idei szezonra.

Az idény eleji sikerek és végül a bajnoki cím megszerzése azonban jelentősen megnövelte az angol étvágyát, szeretné, ha újra nagy pénzt keresne, míg a csapat továbbra is spórolni akar. Mindkét fél azt szeretné, ha együtt maradnának, de ez még cseppet sem biztos.

“Jövőre is itt akarok lenni, olyan csapatot akarok, amelyik a győzelmekért küzdhet, a Brawn pedig képes erre” – mondta a cím megszerzése után Button.

“Nem egyszeri csodáról van szó, fantasztikusan tehetséges emberek dolgoznak a csapatban! Nem vagyunk olyan nagyok, mint mások, de ez még előnyt is jelent majd jövőre, hiszen csökken a csapatok mérete. Van még a Brawnban” – magyarázta az angol.

“Komolyan viszont még nem tárgyaltunk a jövő évről, előbb ezt (a bajnokságot) akartuk letudni” – tette hozzá.

A csapat második embere, Nick Fry nagyon bízik benne, hogy sikerül megegyezniük a bajnokkal.

“Ő is velünk akar lenni és mi is azt szeretnénk, ha maradna, ez jó kiindulási alap. Nem mennék részletekbe a pénzt illetően, de nem legyőzhetetlen akadály. Mivel mindketten együtt szeretnénk folytatni, erről az alapról általában kompromisszumra lehet jutni” – mondta Fry, hozzátéve, hogy az egyetlen hátrány az lehet, hogy a bajnoki cím még jobban megnövelte Button értékét.

Fry szerint sikerül az alku

Fry szerint sikerül az alku

Fry szerint sikerül az alku


A Brawn-vezér egyébként nagyon biztos a stabil jövőben, pénzügyileg nem lesznek gondjaik.

“Elég sikeresek voltunk az elmúlt hónapokban, sokan már aláírtak, mások pedig azért versengenek, hogy üzletet köthessenek velünk. Aggodalomra semmi okunk” – utalt a jövő évi szponzorokra és valószínűleg a társtulajdonosként beszálló Mercedesre Fry.