Jenson Buttonnak csak arra kellett figyelnie a Brazil Nagydíj utolsó köreiben, hogy célba érjen, Rubens Barrichello gyengélkedésével már jóval a leintés előtt kezében érezhette a vb-címet. Végül ötödik hellyel ünnepelhetett, de ezt a legkevésbé bánta, így is mindenki őt üldözte a győztes Mark Webber helyett.

“Ez teljesen hihetetlen” – bökte ki Button. “Még a hangom is elment! Az utolsó néhány verseny után ez végre jól ment, mit jól ment, lenyűgöző volt. Világbajnok vagyok, bébi! Ez a verseny megérdemelte. 21 évvel ezelőtt beugrottam egy gokartba és imádtam nyerni, de soha nem gondoltam volna, hogy világbajnok leszek. Amúgy annyit még, hogy Kobayashi egy őrült, hihetetlen, mit művelt!”

“Egy kicsit kiszáradtam” – fogalmazott Button édesapja, John. “Az utolsó hét vagy nyolc körben bőgtünk, mint a kislányok. Teljesen a pillanat hatása alatt vagyok, még meg kell emésztenem, milyen nagyszerű nevek közé került Jenson. Még nem tisztult ki a fejem.”

Ross Brawn csapatfőnök is a könnyeivel küszködött. “Még nem tértem magamhoz, el fog tartani egy ideig” – kereste a szavakat Brawn. “Ez egy különleges nap, nagyon különleges. A munka, amit a csapat télen végzett… Hiányoznak azok, akik most nem lehetnek velünk, hiszen télen át kellett alakítani az istállót, de nekik is szeretnék köszönetet mondani. Remélem, élvezték a versenyt, mert ők is benne vannak abban, amit elértünk.”

Button: Világbajnok vagyok, bébi! 2

Örömünnep a Brawnnál – a képre kattintva nyílik a galéria