Bár a balesete után pár nappal úgy tűnt, hogy a Japán Nagydíj időmérőjén nagyot bukott toyotás Timo Glock a most következő Brazil Nagydíjra már versenyzésre alkalmas állapotban lesz, kiderült, hogy ennél azért komolyabb a sérülése.

A suzukai pálya célegyenes-ráfordítójában egyenesen a gumifalba hajtó németet a vádliján keletkezett felületi sérüléssel kezelték Japánban, de további, már otthon, a németországi bad-nauheimi sportkórházban végzett vizsgálatok megállapították, hogy az akkor is emlegetett hátfájását az egyik csigolyájának megrepedése okozta, ezért Glock a Brazil Nagydíjon sem állhat rajthoz.

“Az orvosok a sérülés miatt eltiltották a hétvégi versenytől. Reméljük, hogy Abu-Dzabira felépül, de pillanatnyilag ez sem biztos” – közölte a Toyota csapatfőnöke, John Howett.

Glockot Interlagosban a tesztpilóta, Kamui Kobayashi helyettesíti, aki már a Japán Nagydíj pénteki szabadedzésein is pótolta őt, amikor megfázás miatt hagyta ki a vezetést. Mivel Glock szerződését eddig nem hosszabbította meg a csapat, így előfordulhat, hogy a német utolsó versenye a Szingapúri Nagydíj volt a Toyotánál.

Kobayashi most egész hétvégére lehetőséget kap

Kobayashi most egész hétvégére lehetőséget kap

Kobayashi most egész hétvégére lehetőséget kap


Újságírók egyébként felvetették, hogy Glock suzukai megfázása esetleg csak a Japán Nagydíjra nagyon jól jövő “Kobayashi-láz” lehetett, de a csapatfőnök cáfolt: “Ez egy nagyon buta kérdés, nem is érdemes válaszolni rá” – mondta John Howett.