Felipe Massa ferraris helyettese, Luca Badoer a múlt heti Európa Nagydíjon pocsék teljesítménnyel mutatkozott be. Belgiumban már közelebb van a tempója a mezőnyhöz, de az időmérőn most is utolsó lett. A 38 éves pilóta 1999 óta nem versenyzett, de nem bánja, hogy most mégis beült az autóba.

“Mindennek örülök, csak a sajtóval van bajom. Csak ez jelent problémát számomra és a csapat számára. A kilencven százalékuk csak rosszat írt rólam. Nekem mindegy is, mert nem olvasom őket, más meg azt olvas, amit akar, de az embereket befolyásolhatja az ilyesmi, ezért nem tetszik” – mondta a Spában az olasz.

“Ezen kívül elégedett vagyok, mert a Ferrarinál versenyezhetek, az F1-ben vagyok. Folyamatosan fejlődök. Több versenyző is megkeresett, és mondta, hogy tudja, milyen nehéz a helyzetem.”

Badoer azt mondja, hogy a lehető legrosszabbkor jött a lehetőség, és korábban könnyebben ment volna neki a hozzászokás.

“Elég bosszantó, hiszen az volt az álmom, hogy versenyezhessek a Ferrarival, de ha pár évvel korábban jött volna ez, egész más lenne a helyzet, mert két éve még nagyon sokat vezettem az autót. Nagyon közel voltam az aktív versenyzőkhöz, akkor tökéletes lett volna. Sajnos az életben nem dönthet mindenről az ember, ez a lehetőség pedig most a legrosszabbkor jött, mert 10 hónapja nem vezettem F1-est. Persze így is nagyon örülök, még ha az eredmények nem is jók. Ha még kapok további lehetőséget, biztosan tovább javulok” – magyarázta a tesztpilóta.

A kavicságyban fejezte be az időmérőt

A kavicságyban fejezte be az időmérőt

A kavicságyban fejezte be az időmérőt


A Ferrari a futam után mérlegeli Badoer jövőjét, és bár valószínű, hogy lecserélik, a versenyző azt mondja, hogy ha a következő futamon, az Olasz Nagydíjon is ő vezethet, ott még jobb lesz:

“Monza nagyon különleges számomra! Forma-1-essel enyém ott a körrekord. Mugello és Firoano mellett azon a pályán töltöttem a legtöbb időt életemben! Monzában biztosan nagyot lépnék előre!”