Christian Klien 2004-ben mutatkozott be az F1-ben a Jaguarnál, majd a következő két évben David Coulthard mellett – időnként Vitantonio Liuzzival váltásban – a Red Bull versenyzője volt. 2007 óta az osztráknak csak tesztpilótai szerződés jutott, egy évet a Hondánál húzott le, tavaly óta pedig a BMW szolgálatában állt.

A még mindig csak 26 éves pilóta tapasztalata jelentős, és a versenyzési kedve sem hagyott alább, így 2010-ben már újra futamokon szeretne indulni. Sok más munkát kereső versenyzőhöz hasonlóan ő is reménykedhet a három új belépőben (a USF1, a Campos és a Manor), vagy még inkább abban, hogy a BMW kiszállása ellenére megmenekül a Sauber-csapat, és hűségéért cserébe versenyzési lehetőséget kap.

Bonyolultabb spekulációk szerint Klien akár még idén beülhet a BMW-be, feltéve persze, ha Alonso idő előtt átül a Renault-ból a Ferrariba, Kubica pedig a francia csapathoz távozik még azelőtt, hogy kitöltené az idényt a bajor-svájci alakulatnál.

Le Mans-nal tartja magát formában

Le Mans-nal tartja magát formában

Le Mans-nal tartja magát formában


“Ez pillanatnyilag csak találgatás, mert eléggé homályos a helyzet. Jelenleg annyit tehetek, hogy a legjobb formában tartom magam, mert ahogy a Ferrari esetéből is látszik, nagyon gyorsan változhatnak a dolgok” – mondta a pilóta az osztrák újságíróknak.

“Tapogatóztak már nálam ebben az évben – az új csapatokat természetesen érdeklik a tapasztalattal rendelkező versenyzők, de nálam a BMW Sauber élvez elsőbbséget. A hinwili anyagi és emberi erőforrásokkal minden lehetőségünk megvan, hogy sikeres autót építsünk 2010-re” – tette hozzá.