Michael Schumacher visszatérése nemcsak sportszempontból használ a Forma-1-nek, valószínűsíthető, hogy a közvetítések nézettsége is emelkedik majd. Sőt, a hétszeres világbajnok miatt a futamok helyszíni nézőszámaiban is ugrásra lehet számítani, erről a Valenciából érkezett hírek árulkodnak.

A soron következő Európa Nagydíj szervezői előbb bosszankodtak, hogy a Renault eltiltása miatt Fernando Alonso nem lehet ott a futamon, a spanyol kedvenc miatti esetleges kiesést azonban visszahozhatja Schumacher. A verseny megrendezéséért felelős Valmor Sport közölte, hogy Schumacher visszatérésének bejelentése óta több mint tízezer jegyet adtak el.

“Előző héten ugyanez a szám alig 6500 volt” – árulta el Carlos Moreno igazgató, hozzátéve, hogy a futamra eladható 75 ezer jegynek eddig több mint fele talált gazdára.

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke közben elárulta, hogy a maga részéről régóta dolgozott azon, hogy a hétszeres világbajnok visszatérjen a sorozatba. “Ami azt illeti, nagyon régóta gondolkoztam azon, hogy Michael alá hogyan tehetnénk egy harmadik autót” – vallotta be Montezemolo, aki saját bevallása szerint rögtön Schumacherre gondolt, amikor felmerült, hogy Massát sokáig helyettesíteni kell majd.