Felipe Massa a tervezettnél korábban elhagyhatta a Sao Pauló-i Albert Einstein kórházat. A brazil még a Magyar Nagydíj időmérő edzésén szenvedett súlyos fejsérülést, amely után Budapesten megoperálták és ápolták. Hétfőn utazott haza Budapestről Brazíliába, akkor úgy tűnt két napig a dél-amerikai orvosok is bent tartják.

Ugyanakkor az elvégzett vizsgálatok eredményei alapján korábban hazaengedték. Dino Altman, Massa orvosa úgy nyilatkozott, a 28 éves pilóta állapota javul, már csak nyugodt körülmények között pihennie kell.

“Felipe felépülése figyelemreméltó. Számos tesztet végeztünk el, az eredmények biztatóak. A kórház orvosaival közösen úgy döntöttünk, nincs több operációra szükség” – mondta Felipe Massa személyes orvosa, Dino Altman.

Felipe Massa elhagyja a kórházat:

Felipe Massa sérülése képeken – csak erős idegzetűeknek: