A Magyar Nagydíj időmérőjén egy Rubens Barrichello autójából elszabadult rugó nagy sebességnél találta fejbe Felipe Massát. A ferraris azonnal elveszítette az eszméletét, és az ún. Mansell-kanyarban nyílegyenesen a gumifalba csapódott. A brazil pilótát rövid helyszíni vizsgálat után az Állami Egészségügyi Központba, közismertebb nevén a Honvéd Kórházba szállították. Állapota egy-két napig aggasztó volt, a de múlt héten rohamosan javult, ma reggel pedig haza is repült Brazíliába.

A pilótával készült első interjút a Ferrari adta közzé ma.   

Kérdés: Hogy érzed magad? Mire emlékszel a balesetből?

Massa: “Furcsa dolog ez, pontosan tudom, mi történt, hogy egy rugó lejött Rubens autójáról, és eltalálta a sisakomat. Tudom, hogy történt velem valami, de nem éreztem akkor semmit. Mondták, hogy abban a pillanatban elveszítettem az eszméletemet, és a falnak mentem, aztán két nap múlva a kórházban tértem magamhoz.”

Erről csak hallomásból tud

Erről csak hallomásból tud

Erről csak hallomásból tud


“Semmire sem emlékszem, ezért el kellett magyarázni nekem, hogy mit csinálnak velem az orvosok. Amikor találkoztam Robbal (Smedley, a pilóta versenymérnöke), kérdezte, hogy emlékszem-e Rubensre, de nekem az volt az utolsó dolog, ami rémlett, hogy mögötte voltam a gyors körömön a Q2-ben, aztán semmi. Nehéz ezt elmagyarázni. Már sokkal jobban vagyok, és szeretnék a lehető leggyorsabban felépülni, és visszaülni a Ferrariba.”

K.: Szeretnél valakinek köszönetet mondani?

M.: “Először is istennek szeretném megköszönni. Aztán a pályán és az ÁEK-ban dolgozó orvosoknak, akik nagyon sokat tettek értem. Dino Altmannak szintén (Massa saját orvosa), aki a családommal együtt érkezett Brazíliából, és fantasztikus volt az elmúlt napokban. Emellett szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki imádkozott értem, írt nekem a saját honlapomon és a Ferrarién, és bízott benne, hogy jól alakulnak a dolgok.”

“Nagyon sokan írtak, olyanok is, akiket nem érdekel a Forma-1, de hallottak róla, hogy mi történt velem. Nagyon köszönöm, üzenem, hogy én is imádkozom értük! Én is ugyanezt tettem volna, ha egy másik pilótával történik ez, imádkoztam volna érte.”

K: Mit jelentett számodra, hogy a családod itt volt veled az elmúlt napokban?

A család most is érte izgult

A család most is érte izgult

A család most is érte izgult


M.: “A családom nagyon fontos számomra. Az egész pályafutásom alatt mellettem voltak, a sikerek és kudarcok közben, a nehéz pillanatokban is. Csak Edoardo (Massa öccse) volt velem Budapesten, amikor a baleset történt, de aztán Rafalea (Massa felesége), édesapám, édesanyám és a nővérem is ideutazott Magyarországra. Tudom, hogy eléggé megszenvedték, ami történt, nagyon hálás vagyok nekik.”

“És van egy másik család is, amelyiknek köszönettel tartozom: a Ferrari-család. Igazán nagyszerűek voltak, minden lehetséges módon segítettek, óriási hozzájuk tartozni.”

K.: Mi lesz az első dolgod, amikor hazaérsz Brazíliába?

M.: “Hazamegyek, megnézem, hogy minden ugyanúgy van-e, mint előtte. Sok dolog történt az elmúlt napokban, szeretnék visszazökkenni a normális kerékvágásba. A lehető legjobb formába akarok kerülni, mindent úgy akarok csinálni, mint egyébként.”

K.: Egy darabig Michael Schumacher ül majd az autódba, van valami tanácsod számára?

Örül, hogy a mentora veszi át a helyét

Örül, hogy a mentora veszi át a helyét

Örül, hogy a mentora veszi át a helyét


M.: “Michaelnek nincs szüksége a tanácsomra! Ő volt az, aki nekem adott tanácsokat, amikor még együtt versenyeztünk. Tudja, hogyan kell győzni, tudja, hogyan kell versenyezni, igazán nagyon jó, ő volt a lehető legjobb választás. Fantasztikus ember, biztos vagyok benne, hogy mindenki örül, hogy újra a pályán látja. Persze remélem, hogy a lehető leghamarabb beülhetek majd a Ferrariba.”

Massa interjúja videón