A Williamsnél már a Honda kiszállása idején is felvetették az ötletet, és úgy tűnik, azóta sem sikkadt el. Bár jövőre három új alakulattal bővül az F1-es mezőny, a FOTA továbbra is foglalkozik a csapatonkénti három autó indításának koncepciójával.

A FOTA ma közleményben reagált a BMW kiszállására, amelyben jelezte a szervezet, hogy minden segítséget megad a német gyártó által hamarosan magára hagyott hinwili Sauber-gárda túléléséhez, de mást is elárultak.

“Érdemes megjegyezni, hogy a FOTA-n belül már folyik a szakmai munka a Forma-1-es show javítása és a nézők jobb bevonása érdekében. Egyebek mellett a kezdeményezések között szerepel a harmadik autók rajtrácsra állítása is” – állt a csapatok szervezetének közleményében.