Nelson Piquet jövője már hónapok óta bizonytalan, és a második idényében sem igazán remeklő brazillal kapcsolatban az elmúlt hetekben egyre gyakrabban merült fel, hogy a Renault még az idény közben lecseréli.

Piquet maga is elismerte, hogy nem biztos az állása.

“Nem, nem százszázalékosan biztos, hogy maradok a szezon végéig. De ezért is foglalkozom csak a saját dolgommal, és hagyom, hogy apám törődjön a többivel” – utalt Piquet arra, hogy háromszoros világbajnok édesapja, az idősebbik Nelson menedzseli őt.

A 24 éves pilóta azt is elárulta, hogy legutóbb, a Német Nagydíj idején már eléggé rezgett a léc.

“Volt egy kis kavarodás a legutóbbi versenyen, de tudtam, nagy esélyem van, hogy itt legyek. Volt egy kis ellentmondás a szerződésekkel és súrlódások bizonyos emberek között, de végül megoldódott.”

“Az a baj, hogy manapság egy szerződés nem sokat jelent az F1-ben, láttuk már jó néhányszor, hogy a pilóták és a csapatok is megszegik őket, ez már csak így megy. Én nem tehetek mást, mint hogy vezetek, igyekszem, ahogy lehet, apám pedig intézi a maga dolgát, és meglátjuk, hogy alakul.”

A kis Piquet azt állítja, most, hogy a Magyar Nagydíjra ő is megkapta a Fernando Alonso autójára már legutóbb felszerelt fejlesztéseket, esélye lesz bizonyítani. A brazil egyébként nem rágódik sokat a bizonytalanság miatt.

“Már tavaly óta ebben a helyzetben vagyok, nem újdonság. Ezen a szinten hozzá kell szokni ehhez. Az autóversenyzés csúcsán vagyunk, a pilótáknak tudnia kell kezelni a nyomást. Azt hiszem, Lewis Hamilton sokkal nehezebb helyzetben volt az első évében, amikor a bajnoki címért küzdött, mint én most.”