Mallyáéknak sem volt választása

Mallyáéknak sem volt választása

A költségplafon, és általában a jövő évi szabályok kapcsán kialakult vita miatt a Williams kivételével a jelenlegi Forma-1-es csapatok csak feltételesen, a kiadási plafon eltörlése mellett adták le nevezésüket a 2010-es idényre a múlt pénteki határidőig.

A Williams korán megbontotta a teljes egységfrontot, ugyanis szponzori kötelezettségekre és az FIA-val korábban kötött, 2012-ig szóló szerződésére hivatkozva az első között nevezett.

A hír után nem sokkal a csapatok szervezete, a FOTA felfüggesztette a grove-i alakulat tagságát, és a Force Indiára is ugyanez várhat, miután ma kiderült, hogy a kiscsapat szintén feltétel nélkül jelentkezett a jövő évre.

A csapat tulajdonos-főnöke, az indiai Vijay Mallya csak holnap érkezik Isztambulba, így addig hivatalos döntés nem születik, de a FOTA alelnöke, a Toyota-főnök John Howett szerint előre jósolható a FOTA hozzáállása.

“Valószínűleg őket is felfüggesztjük. Eddig nem volt alkalmam közvetlenül beszélni Vijayjel, de elvileg a FOTA pártján áll, de különböző üzleti és jogi kötelezettségek miatt feltétel nélküli, érvényes nevezést kellett leadniuk. Holnap itt lesz, beszélek vele, de meg kell mondanom, hogy a FOTA a kizárásra hajlik” – magyarázta Isztambulban az angol szakember.