Hosszú-hosszú órákig, estébe nyúlóan tárgyalt egymással tegnap Monacóaban a FOTA és az FIA elnöke, Max Mosley. A múlt heti hasonló találka után természetesen most is a több csapat által ellenzett jövő évi költségplafon volt, de ahogy a múlt pénteken Párizsban, most sem született eredmény, így a Toyota, a Red Bull csapatai, a Renault és a Ferrari továbbra is azon az állásponton van, hogy nem adja le nevezését 2010-re a május 29-ei határidőig.

A FOTA elnöke, a Ferrari-vezér Luca di Montezemolo így nyilatkozott,miután távoztak a Monacói Autóklub épületéből: “Hosszú és konstruktív tárgyalás volt. A FOTA holnap (azaz ma, szombaton) újra összeül, és később Mosleyval is találkozunk újra. Mi azt akarjuk, hogy a Forma-1 Forma-1 maradjon, hogy az állandó változtatások ne zavarhassák össze a nézőket. Stabilitásra van szükség, hogy a következő két évben a költségek leszorításán dolgozhassunk.”

“Jó, konstruktív megbeszélés volt. A tárgyalások tovább folynak” – mondta tegnap este Mosley. “A problémák ugyanazok, mint korábban, de bízom benne, hogy lesz megoldás” – tette hozzá.

Nincs megegyezés! 1
Senki nem mozdul, de mindenki bizakodok – ki érti ezt?


Bár a FOTA tegnap délután Flavio Briatore jachtján tartott megbeszélése után a Mosleyhoz igyekvő Luca di Montezemolo azt állította, hogy a csapatok egységfrontot alkotnak az FIA-elnökkel szemben, tegnap azért megjelent egy érdekes nyilatkozat is a Williams társalapító-főnökétől, Patrick Headtől. Az angol nem egységről beszélt, kibeszélése pedig azt mutatja, hogy a tét és a feszültség óriási, a kiscsapatok nem engedhetik meg maguknak, hogy kimaradjanak:

“Csak a Ferrari és a Toyota nem akar hallani a költségplafonról. Csak ők állnak külön. A Mercedes szerintem örülne a költségplafonnak, a BMW is arra hajlik. Flavio (Briatore, Renault-főnök) hangoskodik, de évek óta ő figyelmeztet, hogy túl sokat költünk” – idézte az Auto Motor und Sport.

Head azt is hozzátette, hogy a múlt pénteki tárgyaláson elszalasztották az alkalmat egy jó alkura: “Max (Mosley) meg akarta tárgyalni, hogy mennyi legyen a költséghatár, de aztán kiderült, hogy a Ferrari a bíróságra ment, Max pedig lefújta az egészet. Most, hogy a Ferrari elbukott a bíróságon, Mosley már nem lesz engedékeny. Nem hiszem, hogy elmozdulna a 60 millió dollártól.”