Bár Sebastian Vettel még csak 21 éves, a kis németre nagy feladatok várnak 2009-ben. A Toro Rossónál idén eltöltött, és nagyon fényesen végződött első teljes Forma-1-es idénye után jövőre már az anyacsapatnál, a Red Bull Racingnél versenyez. A csapatfőnök a sport legfiatalabb futamgyőztesétől ugyanolyan kiemelkedő teljesítményt vár, mint amilyet 2008 második felében mutatott.

“Nem várunk kevesebbet tőle, mint idén. Futamgyőztesként értékes versenyző, és szép kilátásai vannak. Biztosan mindent beleadunk majd minden egyes versenyen, az egész csapat azon dolgozik, hogy a lehető legversenyképesebb autót hozzuk össze Melbourne-re” – mondta Christian Horner.

A csapatfőnök azt is elmondta, hogy Mark Webber lábtörése miatt a fejlesztési munka dandárja is Vettel lesz, de az ausztrál versenyzőre is nagyon számítanak jövőre, és ha kell, a veterán David Coulthard is besegíthet addig.

“Sebastian vezeti a fejlesztést az új évben, de nagyon is alkalmas erre a feladatra. Már mostanra sikerült jól beilleszkednie, és élvezzük a közös munkát. Mark jó orvosok kezei között van. Összecsavarozták a lábát, mivel mindkét csontja eltört, de tiszta törés volt, és már gyógyul is. Előnyére válik, hogy hihetetlenül fitt, hamarosan pedig már egy osztrák klinikán kezdi a rehabilitációt. A cél, hogy februárban már tesztelhessen.”

“Nagyon jól jön David jelenléte, 15 évnyi versenyzés után hatalmas a tudása és a tapasztalata, és mi támaszkodni is fogunk erre a tapasztalatra” – mondta a jövőre tanácsadói és alkalmi tesztpilótai minőségben továbbra is a Red Bull-lal maradó skótról.