Nico Rosberget 2006-os bemutatkozásakor a Forma-1 új csodagyerekének tekintették, de három sikertelen szezon, és az olyan új ifjú tehetségek felbukkanása, mint Lewis Hamilton vagy épp Sebastian Vettel, alaposan megfakították a német pilóta csillogását.

Rosberget tavaly már a McLaren is szerette volna leszerződtetni Fernando Alonso helyére, de ő inkább a Williamsnél maradt, ahol ugyan két dobogót is begyűjtött idén, de összességében nagyon gyenge szezont teljesített a pocsék autóval. A 23 éves pilóta ugyan a legkevésbé sem elégedett a helyzetével, de 2009-ben is a mostani csapatnál folytatja.

“Csakis a szabályváltozásokban bízom. Különben már rég elvesztettem volna a hitemet” – mondta a jövő évi kilátásokról.

Az 1982-es világbajnok, Keke fia etikai szempontok alapján maradt és marad most is a Williamsnél, de ő is érzi, hogy veszélyben van a karrierje.

“Akkoriban érvényes szerződésem volt Frankkel, és az apámtól azt tanultam, hogy a hűség nagyon fontos erény. Persze vannak szürke területek, és a Forma-1-ben időnként ki is kell használni a lehetőségeket, de akkor az látszott helyes döntésnek, ha a Williamsnél maradok” – magyarázta Rosberg a mclarenes lehetőség elutasítását.

A német versenyző másodhegedűs sem szeretett volna lenni barátja, Lewis Hamilton mellett.

“Pilótaként az ember mindenek előtt versenyképes autót szeretne, ezért ha a szerződése engedi, akkor el kell fogadnia egy ilyen ajánlatot. De fennáll a veszélye, hogy esetleg másodhegedűst kell játszania, ami nem épp ideális.”

A pocsék autó neki is árt

A pocsék autó neki is árt

A pocsék autó neki is árt


Rosberg nemrég azt is bevallotta, hogy a gyenge autóban eltöltött évek árthatnak a pályafutásának.

“Van ennek kockázata, ugyanis a pilóta minősége a külső szemlélők számára szorosan összefügg az autó teljesítményével. Jenson Button jó példa erre. Szerintem még most is nagyon jó versenyző, de a piaci értéke alaposan lecsökkent azóta, hogy 2004-ben harmadik lett a Ferrarik mögött.”

F1-es szakértők is osztják Rosberg véleményét. Niki Lauda úgy látja, hogy “az autó teljesítménye visszatartja őt is, és ez ellen nem is tud mit tenni”, míg a szintén egykori versenyző, Christian Danner szerint “Nico igazi győztes típus, ezért tragikus látni, hogy mennyi időt elveszteget a Williamsnél.”