Variációk egy témára

Variációk egy témára


A hétvégén Brazíliában két bajnokjelölt, Felipe massa és Lewis Hamilton csap össze, hogy eldöntsék a 2008-as világbajnoki cím sorsát. Az izgalmasnak ígérkező szezonzáró előtt érdemes azonban felidézni néhány régebbi nagy csatát is.

Ha időrendben haladunk, semmiképpen sem szabad kihagyni az 1986-os finálét, amikor – akárcsak tavaly – három esélyes vágott neki az utolsó futamnak. Nigel Mansell, Nelson Piquet és Alain Prost álltak szemben egymással. A hétpontos előnnyel – ugye ismerős? – rendelkező brit oroszlán reményeinek egy defekt vetett véget, Piquet pedig végül a csapat óvatossága, egy biztonsági kerékcsere miatt marad alul alig négy másodperccel a Professzorral szemben.

1986 – hármas csata a címért

Alain Prost és Ayrton Senna a 1988 és 1990 között elkeseredett küzdelmet vívtak a címért, előbb csapattársakként, majd a francia a Ferrari, a brazil pedig a McLaren esélyeseként. 1989-ben és 1990-ben ugyan Ausztráliában volt a szezonzáró, de a bajnokság mindkét évben az utolsó előtti futamon, a Japánban dőlt el.

Míg 89-ben Prost húzott rá csapattársára, hogy megkaparintsa a bajnokságot, addig 90-ben Senna állt hasonlóan bosszút a rajtnál, és a brazil meg is szerezte a címet.

1989 – Prost kilöki csapattársát

1990 – Senna bosszúja

A kilencvenes években Michael Schumacher bevett szokása volt a fő rivális kilökése, és míg az 1995-ös szezonzárón Ausztráliában sikerült is úgy megtorpedóznia Damon Hill Williamsét, hogy az angol kiesett, és így egypontos előnnyel a német győzött, addig 1997-ben Jerezben ugyanez nem hozott sikert, Jacques Villeneuve állta a sarat. Ahogy Martin Brundle mondta a közvetítésben: “ez most nem jött be, rossz helyen találtad el, barátom.”

1997 – Schumi öklel, sikertelenül

Érdemes elgondolkodnunk, hogy bár mindkét idei esélyes azt állítja, hogy tisztán játszik majd, a kilökéses megoldás hasznára lehet Massának és Hamiltonnak is. Ha a brazil idő előtt befejezi a versenyt, akkor már tökéletesen mindegy, hogy a mclarenes milyen eredménnyel végez, így is, úgy is ő a bajnok. Ha Hamilton távozik, akkor Massa kaphat hatalmas esélyt a hétpontos hátrány ledolgozására.


Bár a 2000-es évek első felében Michael Schumacher jó néhányszor ellentmondást nem tűrően már jóval az idény vége előtt bajnok lett, voltak szorosabb évek is.

2003-ban Kimi Räikkönen az utolsó futamig tartotta magát, bár óriási, kilencpontos hátrányt kellett volna ledolgoznia a Japán Nagydíjon, hogy győzhessen. Schumacher az időmérőn a 14. rajthelyet csípte csak meg, a futamon elvesztette az első szárnyát, míg a finn Rubens Barrichello mögött a második helyen autózott. Ha a brazil valahogyan kidőlt volna, Räikkönen a bajnok,mert Schumi csak a 8. helyen ért végül célba.

2003 – Räikkönennek egy hajszálon múlik

Az összeállításból természetesen a tavalyi finálét sem lehet kihagyni, amikor Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen csapott össze. Bár úgy tűnt, hogy a végső győztes a McLaren párosa közül kerül majd ki, Hamilton kapkodó, elrontott előzési kísérlete, majd rejtélyes műszaki hibája miatt a mezőny végébe esett vissza. Miután Massa a bokszban átadta vezető helyét Räikkönennek, már Alonso reményei is végképp elszálltak. A verseny végén minden idők legszorosabb bajnoki végeredménye született: az első és a harmadik helyezettet mindössze egyetlen pont választotta el.

2007 – A hihetetlen szezonzáró