Alonso keresztbe tesz, ha teheti

Alonso keresztbe tesz, ha teheti

Fernando Alonso Fujiban aratott győzelme után egy félmondatban azt állította, hogy segíteni fogja Felipe Massát Lewis Hamiltonnal szemben a bajnokság megnyerésében.

A spanyol természetesen nem kerülhette el a dolog tisztázását Sanghajban, de nem is szégyenlősködött a válaszában. Alonso nem akarja, hogy Hamilton bajnok legyen.

“Vártam a kérdést. Fujiban mondtam, hogy úgy tűnik, elég jó az autónk ahhoz, hogy a Ferrarival és a McLarennel küzdhessünk. Ha jó erre az autó, és Massa győz, én pedig második vagy harmadik leszek, akkor örülni fogok, hogy Felipe a lehető legtöbb pontot szerezte.”

Alonso hangsúlyozta azt is, hogy leginkább Kubicát látná szívesen bajnokként, de a lényeg hogy ne a McLaren vigye a címet – persze ez nem rajta múlik elsősorban.

“Ülhetünk itt a végtelenségig, de egyértelmű, amit mondtam. A legjobb kapcsolatom Roberttel van, és szeretném, ha ő nyerné meg a bajnokságot. Persze nehéz dolog, mert az ő autójával nem könnyű 12 pontot behozni. Én csak teszem majd a dolgomat, de mindenkinek van kedvence, tudja, hogy melyik csapatot szeretné győzni látni, és hogy melyik csapatot győzzék le. Nem én leszek a kulcsszereplő a bajnokságban, az nyer majd, aki jobban teljesít az utolsó két versenyen” – mondta a spanyol az újságíróknak Kínában.