Bár Lewis Hamilton szerint ő mindent szabályosan csinált Spában, a kollégái közül még senki sem osztotta a véleményét, az összes eddig megszólaló versenyző úgy gondolja, hogy a mclarenes előnyt szerzett a kanyar levágásával Belgiumban. Néhányan azonban kicsit súlyosnak érzik a büntetést.

A héten korábban megszólalt már Felipe Massa, Fernando Alonso és Jarno Trulli az ügyben, a kérdést pedig Olasz Nagydíj sajtótájékoztatóján sem kerülhették el a pilóták:

“Úgy gondolom, hogy a szabályok elég világosak. Lehet, hogy a büntetés súlyos volt, de [Hamilton] már másodszorra követte el ezt a hibát, egyszer Magny-Cours-ban, most pedig Spában. Nem is értem, mi ez a nagy felhajtás, ott a szabálykönyv, mindenkinek ahhoz kell tartania magát” – mondta a Toro Rossó-s Sebastien Bourdais.

Hamilton nem először vágta le!

Hamilton nem először vágta le!

Hamilton nem először vágta le!


“[Hamilton] előnyt szerzett, mert nem lehetett volna olyan közel [Räikkönenhez], ha nem vágja le a sikánt, viszont a büntetés egy kicsit kemény volt, mert [Hamilton hibája] nem befolyásolta a végső eredményt. A pilóták pedig ezután is előznek majd” – nyilatkozta Nico Rosberg.

Giancarlo Fisichella így gondolja: “Én csak képeket láttam a történtekről, ezért nem könnyű eldönteni, hogy történt-e hiba. De az biztos, hogy Hamilton szerzett egy kis előnyt, mert csak így lehetett lehetősége arra, hogy kifékezze Räikkönent az első kanyarban. Persze 25 másodperc elég súlyos büntetés volt.”

“Szerintem elég sokat beszéltek már erről, én nem akarok belekeveredni. Részese voltam, de hát mindenki ismeri a szabályokat, ha valaki hibázik, akkor azért jár valami. Most így alakult a dolog. Néha nehéz eldönteni, hogy helyes-e vagy sem, de nem én döntök. Van itt kétféle nézet, van, aki egyetért a dologgal, van aki nem” – mondta Kimi Räikkönen.

“Én nem nyertem vele semmit, bár ez az én hibám. De ha sikánnál betonfal lett volna, akkor Lewis biztosan nem vág át rajta” – tette hozzá.

A mezőny korelnöke, David Coulthard is Räikkönennel ért egyet.

Természetesen téma volt a Hamilton-ügy

Természetesen téma volt a Hamilton-ügy

Természetesen téma volt a Hamilton-ügy


“Akár tetszik Lewisnak vagy épp a szurkolók ezreinek, akár nem, a versenybírók a versenybírók, ők a sport rendőrei, meg kell tartatniuk a szabályokat. Van egy szabályrendszerünk, a versenypályát a fehér vonalak jelölik ki. Monacóban sem vágja le az ember a kanyarokat, ott vannak a korlátok. Persze lehet mondani, hogy ez most nem Monaco volt, nem volt korlát. Lewis is tudta, hogy nincs korlát, így le is vágta a kanyart. Nem kellett volna levágnia, azért ment rajta keresztül, mert próbált Räikkönen mellé beférni, ő meg kiszorította – de versenyzői szemszögből a fehér vonalakra úgy kellene gondolni, mint a falakra”

Maga Hamilton így kommentálta a kollégák szavait:

“Mindenkinek megvan a joga a saját véleményéhez. Persze könnyű úgy véleményezni, hogyha az ember nem érintett, vagy épp a vesztes végén van a dolognak.”