Az FIA Motorsport Világtanácsa tegnap Párizsban több fontos kérdésről is döntött. Nyilvánosságra hozták a Forma-1 2009-es szezonjának ideiglenes versenynaptárát, és arról is döntöttek, hogy revízió alá veszik a sport irányítását. Ez utóbbi már egyértelműen a Max Mosley és az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone harcának új fejezete, de ennél még érdekesebb volt egy harmadik bejelentés. Az FIA jövőre egy új versenysorozatot kíván indítani Forma-2 néven.

A tervek szerint az F2 más sorozatokhoz hasonlóan a Forma-1 utánpótlását nevelné ki. Nem sok részletet árultak el, így egyelőre nem tudni, hogy a Forma-2  milyen viszonyban áll majd az F1-gyel, betétfutamként jelenik-e meg vagy sem, a száguldó cirkuszban részt vevő csapatoknak lesz-e érdekeltsége benne, és egyáltalán, kik versenyeznek majd.

Ami világosan látszik, hogy a Forma-2 céljának és formájának meghatározása megegyezik a Forma-1 jelenlegi kistestvéréével, a GP2-ével. A Bernie Ecclestone és társai által birtokolt és működtetett GP2 az F1 európai versenyeinek betétfutamaként működik, és az utóbbi években számos jelenlegi Forma-1-es pilótát – Nico Rosberg, Heikki Kovalainen, Lewis Hamilton, Nelsinho Piquet, Timo Glock, Kazuki Nakajima – termelt ki.

A GP2 mellett pedig több másik versenysorozat is neveli az F1-utánpótlást, a legkomolyabb ezek közül a World Series by Renault, de ott van még az F3 Euroseries, a Formula BMW nemzetközi, és több helyi leágazása, a brit Forma-3 bajnokság, sőt tavaly elindult a Formula Master sorozat is, mind-mind hasonló célokkal.

Vajon életképes lehet-e egy új versenysorozat egy ilyen telített piacon, főleg, hogyha az egyetlen eddig ismert konkrétum – az olcsóság, a cél, hogy egy-egy autó versenyeztetése egy idényben ne kerüljön többe 200 ezer eurónál – irreálisnak tűnik? Ez az összeg ugyanis nemcsak a közvetlenül az F1 alatti GP2-ben, de még a Forma-3-as sorozatokban megszokottnál is alacsonyabb.

V12, V10, V8, a végén már csak  V4 lesz!
V12, V10, V8, a végén már csak  V4 lesz!

Mire lesz jó a Forma-2?

Mire lesz jó a Forma-2?

V12, V10, V8, a végén már csak  V4 lesz!
F1-esek gokartban
Na ebből mi lesz?
Minden marad a régiben - tíz évig!
A Ferrari nem akar spórolni
Mire lesz jó a Forma-2? 68
Egy futam alatt annyit pöfögnek, mint a teljes Dakar-mezőny
Mit akarhat Mosley?
A Forma-1 lehetne a zászlóvivő
Jövőre vége a pénzszórásnak
Nem tartozhat közéjük akárki
Bezzeg az én időmben...!
Olyan mint a Playstation
Prostnak nem tetszik a mai F1
Räikkönenéket ide száműznék
Télen éheztetnék a szurkolókat
Emelnek vagy nem emelnek?
Jövő októberben újabb futam
Dennis hiába támogatta Briatorét
Mindenki ugyanannyit költhet
Állami segítség nélkül vége
Keleti pályák igen, nyugatiak minek?
Az üzemanyagban is zöldül az F1?
Mire lesz jó a Forma-2? 86
Egy verseny többet hoz bármi másnál
Toldozzák-foldozzák a rossz szabályokat
Jó ajánlatot tettek
Silverstone-ban nem vezetnek?
Donington is repülőtér volt valaha
Mosley egyik kézzel elvenne, a más zsebéből meg adna
Egy híján húsz futam lesz
Abu Dzabi
Abu Dzabi
Riválist kap a GP2?
Komolytalan kihívás?
A Formula BMW is többe kerül
Ezután is dolgoznak az ügyön
Megosztoznak
Jöhetnek a jelentkezők
Még ráérnek a módosításra
Már megint a biztonsági autó...
Több hatalmat a csapatoknak!
Briatore mindenen változtatna
Összefogtak
A többség kivárna
A Magyar Nagydíjon már tárgyaltak róla
Mindenre megoldás lenne?
Amerikát is visszasírja
Alaptalan álmok
Mire lesz jó a Forma-2? 112
Pihenni is kell valamikor
1,5 literes turbóra cserélnék a 2,4-es V8-ast
Mire lesz jó a Forma-2? 115
Szabadedzések helyett időfutam?
Mosley megkongatta a vészharangot
Az állam is beszállna
Délután nem kellene ezt a vackot bámulnunk
A gyártók fele fejleszthet
Egyenlősdi diszkriminációval
Túl nagyra nőttek?
Fotó megosztása:
A Formula BMW is többe kerül

A Formula BMW is többe kerül

A Formula BMW is többe kerül


“Az autóink évente 190 ezer euróba kerülnek, és ez a motor nélkül értendő. Ha [a Forma-2] ennél alacsonyabb sorozat lesz, mint például a Forma Ford, akkor rendben, de ilyen összegből annál komolyabbat nem lehet indítani. A Formula BMW autók például szezononként épp egy kicsivel 300 ezer euró alatti pénzbe kerülnek, de akkor semmi ráhagyás nincs. Fogalmam sincs, hogy mit is akarnak versenyeztetni 200 ezer euróból, mert Európában némelyik gokartcsapat költ ennyit” – mondta a Forma-2-es ötletre reagálva egy GP2-es csapatvezető.