2009-től a Forma-1-es autók energiavisszanyerő- és tároló – gyakorlatilag hibrid – rendszerrel (KERS) lesznek felszerelve. Az új berendezések integrálása némelyik csapatnál aggodalmakat kelt, attól tartanak, hogy az autók jelenlegi minimális 605 kilogrammos tömeghatárát jelentősen túllépik majd, ez pedig komolyan ronthatja az autó kiegyensúlyozásának lehetőségét.

A témát az F1-es csapatok műszaki vezetőiből álló Technikai Munkacsoport tárgyalja majd, de az emelés nem rendelkezik osztatlan támogatással.

“Örömmel tárgyalunk a dologról, de a KERS bevezetésének egyik érdekes kihívása, hogy hogyan is lehet minél kisebb tömegnövekedéssel megoldani. A tömegkorlát emelését alaposan meg kell fontolni. Mi olyan technológiát szeretnénk, amely sok energiát tudna összegyűjteni és tárolni alacsony tömeg mellett. Bár mindannyiunknak könnyítene a dolgán, de úgy gondolom, hogy épp a műszaki kihívás veszne el” – mondta a Honda csapatfőnöke, Ross Brawn.

“Jövőre amúgy is egyszerűsödik a kasztni, ezzel már eleve lehet majd egy kicsit spórolni” – tette hozzá.

Red Bull-os Geoff Willisis hasonlóan látja a helyzetet:

“Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy sok autó lenne túlsúlyos. Szeretnénk jó érveket hallani amellett, hogy miért is szükséges az emelés. Mi egyértelműen azt feltételzve dolgozunk, hogy nem lesz emelés.”

A BMW-vezér, Mario Theissen örülne a súlyhatár emelésének, de ha nem történik meg, akkor is ugyanúgy dolgoznak majd:

“Nekem mindkét megoldás megfelel. Ha a súlyhatár a mostani értéken marad, akkor elég nehéz lesz a ballaszttal dolgozni. Ha megemelik, akkor is ugyanaz érvényes mindenkire, de újra lehet az egyensúllyal játszani” – magyarázta a német szakember.