Räikkönené a pole Monacóban


Tegnap már látszott, hogy ha Fernando Alonso illetve Kimi Räikkönen nem követ el hibát, akkor csak ők ketten lehetnek esélyesek ma, az első rajtkockára Monacóban. Nem is történt másként. A Renault és Alonso meg is tett mindent, hogy ledolgozza fél másodperces hátrányát, szép tiszta és mindenekelőtt nagyon gyors kört futott.

Mivel azonban a finn előnye nagyobb volt, mint amennyivel ma (0,398) a spanyol gyorsabb volt, Räikkönen örülhetett az elsőségnek. Idén sorozatban harmadik, összetettben a hatodik pole pozícióját szerezte meg.

Izgalmas verseny várható, hiszen a Renaultok köztudottan remekül rajtolnak, így már a rajtnál megkezdődhet a csata.

Michael Schumacher a teletankolt Ferrarival gyorsabb volt csapattársánál és Jacques Villeneuvnél is. Mivel Montoyát tegnap megbüntették a német a nyolcadik helyről indulhat.

A kolumbiai ugyanis a negyedik szabadedzésen kritikus módon lelassított a pályán. A telemetriai adatok szerint 180 méterrel előbb fékezett, mint ahol szokott. A kolumbiai autójának sebessége 86.4km /óra volt, míg a gyorskörén 278.3 km/órát mértek ugyanott.

Emiatt Ralf Schumacher, Jacques Villeneuve és David Coulthard összeütköztek. A balesetben senki nem sérült meg. Ralf Schumacher szerint Montoya vissza akart vágni, mert szerinte korábban, amikor a gyors körén volt a boxból kihajtó német miatt lassítania kellett.

A versenybírók a videófelvételek és a telemetria alapján szándékosnak minősítették az esetet, és törölték Montoya idejét. A sors iróniája, hogy így Schumacher mellől az utolsó sorból indulhat délután.

Jól zárt a Minardi is, hiszen Patrick Friesachernak köszönhetően, a 13. rajthelyről rajtolhat egyik autójuk.

Várhatóan az élről rajtolók két boxkiállásos taktikával versenyeznek majd. Az utóbbi években ezzel a startégiával nyert Jarno Trulli és Ralf Schumacher is. A Ferrari valószínüleg csak egyszer fog tankolni.

 

Eredmények:

A Monacói Nagydíj 2. időmérő edzésének eredménye:

1. F. ALONSO Renault (M) 1’16″281 157.628 Km/h
2. K. RAIKKONEN McLaren Mercedes (M) 1’16″679 + 0’00″398
3. M. WEBBER Williams BMW (M) 1’17″072 + 0’00″791
4. G. FISICHELLA Renault (M) 1’17″317 + 0’01″036
5. J. TRULLI Toyota (M) 1’17″401 + 0’01″120
6. N. HEIDFELD Williams BMW (M) 1’17″755 + 0’01″474
7. D. COULTHARD RedBull Cosworth (M) 1’18″538 + 0’02″257
8. M. SCHUMACHER Ferrari (B) 1’18″550 + 0’02″269
9. R. BARRICHELLO Ferrari (B) 1’18″841 + 0’02″560
10. F. MASSA Sauber Petronas (M) 1’18″902 + 0’02″621
11. J. VILLENEUVE Sauber Petronas (M) 1’19″015 + 0’02″734
12. V. LIUZZI RedBull Cosworth (M) 1’20″335 + 0’04″054
13. P. FRIESACHER Minardi Cosworth (B) 1’22″236 + 0’05″955
14. C. ALBERS Minardi Cosworth (B) 1’22″977 + 0’06″696
15. T. MONTEIRO Jordan Toyota (B) 1’23″670 + 0’07″389
16. N. KARTHIKEYAN Jordan Toyota (B) 1’23″968 + 0’07″687

Nem teljesített mért kört:

R. SCHUMACHER
J.P. MONTOYA

A Monacói Nagydíj rajtsorrendje:

1.K. RAIKKÖNEN
2.F. ALONSO
3.M.WEBBER
4.G. FISICHELLA
5.J. TRULLI
6.N. HEIDFELD
7.D. COULTHARD
8.M. SCHUMACHER
9.J. VILLENEUVE
10.R. BARRICELLO
11.F. MASSA
12.V. LIUZZI
13.P. FRIESACHER
14.C. ALBERS
15.T. MONTEIRO
16.N. KARTHIKEYAN
17.J.P. MONTOYA
18.R. SCUMACHER


A 2. időmérő edzés eseményei:

Úgy kezdődött meg a Monacói Nagydíj második időmérője, hogy Ralf Schumacher futott egy kört. Mivel tegnap összetörte autóját, nem volt mért köre, így időeredménye sem lehet. Ezt a kört a Toyota csak arra használta ki, hogy menetközben is leellenőrizze a tartalékautó beállításait.

A valódi időmérőt Narain Karthikeyan kezdte meg. Több hibát is elkövetve hajtott körbe a pályán, az alapidő 2 perc 43,442 másodperc lett a két időmérőt összesítve. Csapattársa, Tiago Montairo is sokat küzdött az instabilnak tűnő Jordannel, ennek ellenére 0,3-el gyorsabb volt.

A tegnap megszerzett előnyüket kihasználva a Minardik, teletankolt autóval is meg tudták őrizni előnyüket a Jordanekkel szemben. A különbség jelentősen csökkent, de a faenzai csapat autói indulhatnak előkelőbb helyről.

A Monacói Nagydíj meglepetés embere Patrick Friesacher, folyamatosan csúszkált a Minardival. Minden kigyorsításnál kitört az autó hátulja, de így is ő volt a leggyorsabb a kiscsapatok pilótái közül. Ideje 1perc 22,236 másodperc volt.

Ahogy azt várni lehetett, Vitantonio Liuzzi, sokkal gyorsabb volt a kiscsapatok versenyzőinél. 3,658 másodpercet javítva Friesacher összidején, 2: 37,152-es idővel átvette a vezetést. Ez a teljesítmény azonban nem volt elég, hogy előrébb lépjen, mivel Felipe Massa további két másodperccel csökkentette a leggyorsabb időt.

Tegnapi lassú szereplésük miatt, viszonylag hamar érkezett a pályára a két Ferrari. Michael Schumacher az első szektorban még lassabb volt Massánál, de második és harmadik szektorban javított és 0,3-es előnyre tett szert. Az óra 2:34,736-nál állt meg.

Rubens Barrichello, teletankolt autóval lassabb volt, mint csapattársa, így tegnapi előnyét elvesztve, Schumacher mögé került a rajtrácson. Így járt Jacques Villeneuve is, aki Barrichellonál gyorsabb volt, de a hétszeres világbajnoktól kikapott.

David Coulthard nem csak üres autóval, de teletankolva is gyors volt a pályán. 0,012 másodperccel gyorsabb volt, mint Schumacher, így maradt köztük, 0,8-es különbség. A Toyota csapat tegnap nem zárt túl jó napot, hiszen Ralf Schumacher balesete miatt Jarno Trulli sem tudott gyorsan menni.

Ma azonban Jarno Trulli javított és mindhárom szektorban a leggyorsabb időt érte el. (2:32,590) Ezzel sikerül megelőznie az időmérőn őt követő Nick Heidfeldet is.

Giancarlo Fisichella kezdte meg az élmezőny küzdelmét. Az olasz pilóta remek formában hajtott, és mintegy fél másodpercet javított Trulli idején. Ezzel azonban nem jutott előrébb, mert Mark Webber is hasonló mértékben volt gyorsabb nála.

Fernando Alonso eszement tempóban hajtott végig Monaco utcáin. Tegnap fél másodperccel volt gyorsabb Webbernél, ma ennél is többet adott neki (0,791). Összességében 1,250 másodperccel volt gyorsabb.

A spanyol csak 2,156 másodprccel volt lassab tegnapi eredményénél, míg a többiek 2,5-4,5 másodpercet veszítettek. Majdnem sikerült megfognia az utolsóként érkező Kimi Räikkönent is a
spanyolnak, akinél a mai nap gyorsabb volt. A finn, többet – 3 másodpercet- lassult, mint Alonso de előnyéből maradt 0,083 másodperc.