Egy horvát egyetemista, Rino Dubokovicnak italozás közben a barátaival éppen vicces sztorikat meséltek egymásnak, melyeknek valamilyen köze mindig volt az alkoholhoz. Ekkor jutott eszébe, hogy igazából ezeket a történeteket össze is lehetne gyűjteni, és a legjobbakat az utókor számára is megőrizni.

Így született meg a Másnaposság múzeuma Zágrábban, fél évvel az ötletelés után. A helyszín egyébként azzal a kocsmával szomszédos, ahol maga az idea is megszületett. A látogatók a különböző termekben többek között olyan tárgyakkal találkozhatnak, melyek egy átmulatott éjszaka után kerültek macskajajban szenvedő új gazdájukhoz, de ki lehet próbálni különböző eszközök segítségével, hogy milyen is részegnek lenni, mennyire torzul el az érzékelésünk.

Már a másnaposságnak is létezik múzeuma 1

Egy interaktív részen a látogatók is mesélhetnek a saját ittas élményeikről, az ajándékboltban pedig ivós játékokat lehet vásárolni. Az informatikát tanuló Rino kiemelte, hogy nem az ivást szeretnék reklámozni és jó színben feltüntetni. “Szeretnénk az embereket tájékoztatni az alkoholhoz kapcsolódó rossz következményekről” – mondta el.

Már a másnaposságnak is létezik múzeuma 2

Ezen kívül más érdekes múzeum is található a horvát fővárosban. Itt nyílt meg például először a tönkrement kapcsolatokról szóló tárlat is, ahová mindenki felajánlhatja azon tárgyait, melyek egy korábbi kapcsolatára emlékeztetik. Az ötlet akkora siker lett, hogy a második múzeumot Los Angelesben nyitották.