Az éjszakai-kora reggeli zivatarok után enyhén nedves aszfalttal, mindössze 14 fokos levegő- és 21 fokos aszfalthőmérséklettel fogadta a monte-carlói utcai pálya a Forma-1-eseket a Monacói Nagydíj első szabadedzésén.
A versenyzők elővigyázatosságból átmeneti esőgumikon kezdtek, de az első körök után már a slickeken folytatódott a körözés. Bár a gumimelegítés nem jelentett kritikus problémát, azért a hideg és a tiszta aszfalt miatti gyenge tapadás csúszkálást, elfékezéseket hozott, komoly baleset viszont nem történt.
A leggyorsabb a címvédő, a Mercedesszel tegnap szerződést hosszabbított Lewis Hamilton volt, míg a tavalyi és tavalyelőtti győztes csapattársa, Nico Rosberg nem találta a formáját, egyszer a falat is érintette és végül csak a 9. idővel zárt.
Hamilton mögött a Red Bull kontingense sorakozott, lassú, kanyargós pályán nem jelent akkora hátrányt a gyenge Renault-motor. A Mercedes angolján kívül egyedül a Toro Rosso tinije, Max Verstappen vitte 1:19 alá a köridőt, mögötte Daniel Ricciardo, Carlos Sainz az 5., Danyiil Kvjat a 7. helyen végzett.
Sebastian Vettel a 4. helyet hozta a Ferrarival, míg Kimi Räikkönen bő fél másodperces hátránnyal a 8. lett.
A Monacót különösen “érző” Pastor Maldonado a 6. lett a Lotusszal, míg a Williams egyelőre nem mutatott sokat, Felipe Massa zárta a top10-et, Valtteri Bottast pedig csak a 17. helyen jegyezték.
A Monte-Carlótól pontokat remélő McLarennél Fernando Alonso a 11. helyig kapaszkodott, Jenson Button azonban lépéshátrányból kezdett, az edzés első óráját a garázsból figyelhette csak, amíg az autóját szerelgették.
Monacói Nagydíj, 1. szabadedzés, Monte-Carlo, 2015.05.21.
| Név | Csapat | Idő | Kör | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Lewis Hamilton |
Mercedes AMG Petronas | 1:18,750 | 48 |
| 2 | Max Verstappen |
Scuderia Toro Rosso | 1:18,899 | 42 |
| 3 | Daniel Ricciardo |
Infiniti Red Bull Racing | 1:19,086 | 27 |
| 4 | Sebastian Vettel |
Scuderia Ferrari | 1:19,134 | 30 |
| 5 | Carlos Sainz Jr. |
Scuderia Toro Rosso | 1:19,245 | 39 |
| 6 | Pastor Maldonado |
Lotus F1 Team | 1:19,454 | 34 |
| 7 | Danyiil Kvjat |
Infiniti Red Bull Racing | 1:19,520 | 32 |
| 8 | Kimi Räikkönen |
Scuderia Ferrari | 1:19,679 | 30 |
| 9 | Nico Rosberg |
Mercedes AMG Petronas | 1:19,762 | 46 |
| 10 | Felipe Massa |
Williams F1 Team | 1:19,766 | 31 |
| 11 | Fernando Alonso |
McLaren Honda | 1:19,791 | 27 |
| 12 | Romain Grosjean |
Lotus F1 Team | 1:20,202 | 15 |
| 13 | Jenson Button |
McLaren Honda | 1:20,274 | 33 |
| 14 | Sergio Perez |
Sahara Force India | 1:20,619 | 34 |
| 15 | Nico Hülkenberg |
Sahara Force India | 1:20,784 | 33 |
| 16 | Felipe Nasr |
Sauber | 1:20,857 | 23 |
| 17 | Valtteri Bottas |
Williams F1 Team | 1:20,917 | 35 |
| 18 | Marcus Ericsson |
Sauber | 1:21,219 | 24 |
| 19 | Will Stevens |
Manor F1 Team | 1:23,234 | 27 |
| 20 | Roberto Merhi |
Manor F1 Team | 1:23,404 | 30 |

















