2 fotó
Oroszországban szinte mindennapos az országúti agresszió. Ilyen mértékű brutalitásra azonban ritkán kerül sor, pláne nem gyerekek szeme láttára.

Az incidens állítólag Karéliában, Petrozavodszk városában történt. Ahogy az áldozat felesége elmondta, a támadó szabálytalanul parkolt, amit férje szóvá tett.
A videó már az ezt követő eseményeket rögzítette: a tagbaszakadt sofőr idegesen kipattan az autóból, szóváltásba keveredik vékony dongájú szomszédjával, majd minden előzmény nélkül püfölni kezdi őt. Az autóst saját felesége megpróbálta megállítani, sikertelenül. A verésnek csak akkor lett vége, amikor az áldozat magatehetetlenül elterült a földön.
Ekkor a támadó, mintha mi sem történt volna, odamegy az autóhoz, a hátsó ülésről kiveszi kislányát, és elsétál.
Később visszatért, hogy segítsen áldozatán, ám végül csak a járda szélére húzta, és felültette.
A férfit súlyos zúzódásokkal és agysérüléssel vitték kórházba, állapota stabil.
Ami igazán felfoghatatlan, hogy a helyszínre érkező rendőrökkel (vagy inkább biztonsági őrökkel?) maga a támadó beszélget el; a fegyveres őröknek szemmel láthatólag eszük ágában sincs letartóztatni vagy legalább felelősségre vonni a férfit.