Lehet, hogy a Hungaroringet nem szeretik annyira a Forma-1-es versenyzők, mint mondjuk Spa-Franchorsamps aszfaltcsíkját, de Magyarországot és a versenyszervezést biztosan kedvelik. Kevés helyszín biztosít ilyen jó közlekedést. Köszönhetően az M3-ason kialakított VIP sávnak és az autópályától a Hungaroring főbejáratához vezető, szintén a kiemelt vendégeknek fenntartott Bernie Avenue használatával a belvárosi szállodáikból fél óra alatt kinn lehetnek a versenypályán. Ahol névre szóló fedett parkoló várja őket.
Ezért aztán a pilóták szívesen vezetnek maguk Magyarországon. De mit hajtanak? A Hungaroringen megnéztük a parkolót, hogy lássuk melyikük mivel érkezett.
Vannak kötelező választások. Plédául a Red Bull pilótái az Infinitivel kötött szerződésnek köszönhetően a japán prémium márka FX sorozatú szabadidő-autóival érkeztek. A Mercedes csapatnál Michael Schumacher és Nico Rosberg is egy-egy E-osztályt vezet Magyarországon, a 170 lóerős dízelmotorral sokkal inkább takarékosan, mint a száguldásban tobzódva.
Szintén Mercivel érkezik Lewis Hamilton és Jenson Button a McLaren Mercedes versenyzői. Button vélhetően nagy csapattal jár, mert egy Vianót használ, míg Hamilton egy méretes szabadidőautóval furikázik.
Gondolhatnánk, hogy a Ferrari csapat versenyzőinek utcán is kijut a tutiból, de nem, Felipe Massa egy Lancia Deltával, Fernando Alonso egy Alfa Romeo Giuliettával képviseli a Ferrarit is birtokoló FIAT-csoportot.
A legirigylendőbb helyzetben a Lotus Renault versenyzői vannak. Hiába a szponzor a Lada, Vitalij Petrov inkább egy Nissan Renault konszern japán vonaláról választott autót. Egy 530 lóerős Nissan GT-R-rel autózik. Nick Heidfeldnek is kijut a jóból 350 lóerős Lotus Evora S-t hajt.
A legdrágább autó azonban nem biztos, hogy az övék, hanem a másik Lotus csapaté. Heikki Kovalainen parkolóhelyén egy Mercedes-Benz S-osztály parkolt. Érdekesség viszont Jarno Trulli helye üresen állt. Nem gyalog jár az olasz, a Team Lotus sajtófőnöke elárulta, a két pilóta egy autóval utazik.
A Forma-1-es fényűzést látva elég fura, de Sergio Perez Hyundai i30-ast vezet, míg Jerome D’Ambrosio egy Škoda Octaviát. Mégsem az övék a legolcsóbb jármű, azt a címet Rubens Barrichello robogója érdemli.
A többi modell jó régen lefoglalt bérautó.





