Idén ötven éves a Citroën Ami 6. Az autó elsősorban azért maradt különösen emlékezetes, mert az elsődleges célközönsége a kor modern életstílust követő hölgyvásárlói voltak – a modell prospektusa is őket szólítja meg : “Önnek – önért, hölgyem.”
Ahogy az akkor már piacon lévő DS (kimondva “déesse”, azaz istennő), úgy az AMI 6 is szójátékból kapta nevét. Ami 6 kiejtve megegyezik az “a misses”, azaz “hölgyek számára” kifejezéssel.
A Citroën azért fejlesztette ki az Ami 6-t, hogy betöltse az 1948-ban bevezetett Kacsa, valamint az 1955-ben bemutatott felső kategóriás DS közötti űrt. Az Ami 6 tervezője ugyanaz a Flaminio Bertoni volt, akinek keze alól a Traction Avant, a Kacsa és a DS is kikerült. A lépcsős hátú kis limuzin meredeken visszafelé ívelő hátsó szélvédője azonnal különleges ismertetőjeggyé vált.
Az Ami 6 komoly kereskedelmi siker lett. Az 1964 szeptemberében érkezett kombi változattal együtt összesen 1 039 384 darab talált belőle gazdára, amíg utódja. 1966-ban a francia piac legkeresettebb modellje volt.
Az autó a Kacsa padlólemezére épült és annak kéthengeres, léghűtéses motorját kapta, 602 cm3-re növelt hengerűrtartalommal és a 22 lóerőt is elérő teljesítménnyel. A motor a modell élettartama során folyamatos fejlesztésen ment keresztül, így végül egészen 35 lóerőig jutott. Négysebességes váltójának segítségével 105 km/óra végsebességre volt képes, átlagfogyasztása pedig 6 l/100 km volt.
A kombiváltozat teherbíró képessége a korszak kompakt modelljei között kiemelkedőnek számított: a 3,96 méter hosszú autó 320 kg rakományt tudott szállítani.
Az évfordulóhoz kapcsolódóan Tour de France néven a francia Amiclub 2600 kilométeres utat tervez. Július 8-án, a pályafutását épp az Ami 6-tal megkezdő Rennes-La-Janais-ban található Citroën-üzemtől indulva járják be az országot.





