Bár a címvédő Sebastian Vettel nemrég szerződést hosszabbított a Red Bull-lal, az üdítőmágnás Dietrich Mateschitz hangsúlyozta, hogy akarata ellenére nem fogják a csapathoz kötni a németet, így továbbra sem zárható ki a jó ideje tartó Vettel-Ferrari flört pár éven belüli beteljesülése.

Ennek kapcsán a német Die Welt Fernando Alonsónál újra rákérdezett, ellenére lenne-e, ha Vettel lenne a csapattársa, amire a spanyol diplomatikusan válaszolt:  

“Sosem gondolkodtam ezen. Elvileg ugyanúgy versenyzek minden csapattárs ellen, pillanatnyilag pedig Felipe (Massa) az” – mondta.

A kérdésre, hogy tiszteli-e a tavaly már nyíltan második számúként kezelt Massát, Alonso határozottan válaszolt:

“Felipe nagy ellenfél számomra. Nem hiszem, hogy sok gyorsabb pilóta lenne nála. Amikor 2008-ban célba ért Brazíliában, pár másodpercig világbajnok volt, szóval nem kell külön bizonygatni, milyen gyors és tehetséges!”

Bár a brazil tavaly igen gyengén szerepelt, egyelőre – legalábbis szavakban – a csapatnál sem kezelik másodhegedűsként 2011-re.

“Én bízom benne, hogy tartja majd a lépést Alonsóval, hiszen két erős versenyzőre van szükségünk. Persze ez majd csak a futamokon derül ki” – monda Massáról a Ferrari technikai igazgatója, Aldo Costa.