2010 folyamán mind a Ferrarinál, mind a Red Bullnál eléggé megromlott a viszony a pilóták között, míg az előzetesen talán legkockázatosabbnak tűnő kétbajnokos kombináció, a McLaren-féle Lewis Hamilton-Jenson Button páros egy-két apró villanástól eltekintve végig harmonikusan működött.

A csapat második embere, az ügyvezető igazgató Jonathan Neale szerint egy “nagy megkönnyebbülést” jelentett a korábbi tapasztalatok (Prost-Senna, Alonso-Hamilton) után, Hamilton és Button olyan jól dolgozik együtt, hogy még az időnkénti agresszió is belefér.

“Mindketten nagyon versengők, nem várunk tőlük állandó udvariaskodást a pályán. Egymással is meg kell küzdeniük és szerintem nem is állnak félre a másik kedvéért. Néha kicsit fészkelődünk emiatt a bokszutcában, de hát ezért fizetjük őket!” – magyarázta Neale.

Bár a teszteken sebesség szempontjából eddig nem mutatott túl sokat a McLaren, sőt, körözés helyett Hamilton és Button is feltűnően sok időt töltött a garázsban ilyen-olyan problémák miatt, Neale szerint az MP4-26-os nem rossz autó, legutóbb, Barcelonában már eredményesen dolgoztak.

“Amikor első alkalommal lép pályára egy új autó (mint a McLaren Jerezben – B. G.), óhatatlan, hogy nincs raktáron három szett tartalékalkatrész. “De a teszttilalom miatt mindenki fegyelmezettebben dolgozik télen – ha pedig van olyan pálya, ahol az autó stabilitását és aerodinamikáját igazán próbára teszi, az Barcelona, az ottani tesztünk pedig sokkal jobban ment már.”

“Alaposan megnéztük az összes autót. A Ferrari kezdeti megbízhatósága valóban elég jónak tűnik, folyamatosan és állandó időkkel tudnak körözni. Azt hiszem, a Red Bulltól is elképesztő fejlesztési ütemet várhatunk. A Renault kipufogórendszere pedig egy érdekes dolog – mi is kipróbáltuk, érdekes, hogy ezt találták ki. Aztán ott a Williams hátsó része is… egyelőre mindannyian csak találgatjuk, hogy is áll, hogyan működhet” – mondta a riválisokról a mclarenes.