
Petter Solberg már Mexikóban van, ahol a rali-világbajnokság második futamát rendezik a jövő hét végén. Persze előtte a résztvevőknek még a pályabejárást is meg kell ejteniük.
A norvég pilóta elvben túl van a felkészülésen a versenyre, miután Dél-Franciaországban tesztelt a Citroën DS3 WRC-vel. Solberg most először vezette az autót murván, ugyanazon a szakaszon próbálgatta a versenyautót, ahol nemrég a MINI csapat is dolgozott. Mivel este szakadt az eső a környéken, a helyzet nem volt ideális a vizes talaj miatt.
“Épp a repülőtéren vagyok Franciaországban, arra várva, hogy Mexikóba repüljek” – írta tegnap blogjában Solberg. “Egy teljes tesztnapunk volt tegnap, és végre vezethettem a DS3 WRC-t a havastól eltérő felületen. Nagyon élveztem. 14 intenzív óra után kellett leállnunk, de azt hiszem, a legjobb módon készültünk a mexikói szakaszokra. Úgy gondolom, nagyon érdekes futam lesz, és biztos, hogy a rajtpozíció kulcsfontosságú lesz.
További hír, a Petter Solberg World Rally Team a Nemzetközi Automobil Szövetségnél mint gyártó bejegyeztette magát. “Mi továbbra is egy saját finanszírozású privát csapat vagyunk, de ugyanakkor nagyon profik is” – mondta Ken Rees, a csapat vezetője. “A presztízs, ami a gyártói bejegyzéssel együtt jár, nagyon fontos a szponzorainknak. Az elmúlt két évben a nagy fiúkkal játszottunk, itt a remek alkalom, hogy megtegyük a következő lépést és megfelelően harcoljunk ellenük.”
Elsőre mondhatnánk, mit számít ez? Rajongói szempontból mindenképpen sokat, mivel Petter Solberg képes rá, hogy a dobogón végezzen, így nemcsak egyéniben, de a csapatbajnokságban is beleszólhat a Citroën és a Ford versenyébe. Ugyanakkor az talán még fontosabb, hogy aki gyártóként kéri a regisztrációját, annak vállalnia kell, hogy minimum kilenc versenyen rajthoz áll, ami szintén jó hír azok után, hogy az évad előtt az is kérdéses, hogy Solberg egyáltalán rajthoz állhat-e.
Solberg az évadnyitón az ötödik helyen végzett, miután az utolsó szakaszon navigátora vezetett helyette, mert gyorshajtás miatt a rendőrök bevonták a jogosítványát.