Vizsgálja a kormány a régi gépjárművek újra cserélésének támogatását, ám mostanában nem vezetnek be olyan rendszert Magyarországon, mint amilyet más uniós országokban alkalmaznak – hangzott el egy mai sajtótájékoztatón.  “Szeretném lehűteni az ezzel kapcsolatos várakozásokat” – mondta Tukacs István a válságkezelésért felelős kormánybiztos.  

A kormány áttekintette a 2009-re várható autóeladás helyzetét, e szerint a tavalyihoz képest 40 százalékkal kevesebb új autó kel el. Ennek nyomán tárgyaltak arról, be kell-e avatkoznia az államnak, illetve milyen előnyökkel, hátrányokkal járna egy államilag támogatott autó-csereprogram.

Végül arra jutottak, hogy ez jelenleg nem járható út. Főként azért, mert a hazánkban eladott új autók 90 százaléka külföldről érkezik, vagyis nem hazai vállalatokat támogatna az intézkedés. Másfelől a kormány szerint a kereskedők túlzott piaci elvárásokhoz rendezkedtek be Magyarországon, kapacitásuk négyszerese az idénre várt 90 ezer új személyautónak.

167 fotó
Nem lesz autó állami támogatással 6
A kereskedők szerint az államnak is megérné


A kabinet szerint azért sem érné meg a program, mert nem biztos, hogy az eladott autók után befolyó áfa és regisztrációs adó fedezné a támogatás összegét, mint állítják azt a kereskedők.

Tukacs István ugyan kizárta az autógyártók és kereskedők által sürgetett állami segítséget, ugyanakkor elárulta, ha mégis megvalósulna egy ilyen program, akkor milyen feltételeket szabna a kormányzat. Csak 10 évnél idősebb autók cseréjére vonatkozna, amelyek helyett kevésbé környezetszennyező járművet kellene vásárolni. Ugyanakkor a visszaélések kizárása érdekében az autónak hosszabb ideig a tulajdonosnál kellene maradnia.

Mint ismeretes, az utóbbi időben Európa több országában is bevezettek újautó-eladási programot. Ezeknél a tulajdonos régi autójának leadása után kedvezményt kap egy új, kevésbé szennyező modell vásárlásához.