“Nagyon nehéz, frusztráló idény volt. Tavaly év elején még bíztam benne, hogy a bajnokságért küzdhetünk, de az autó egyszerűen nem volt olyan gyors, mint 2005-ben és 2006-ban.”
“Még Fernando visszatérése ellenére is pesszimista vagyok a győzelmi esélyeikkel kapcsolatba, pedig Fernando nagyszerű versenyző, ehhez ért a legjobban, de neki is jó autó kell ahhoz, hogy nyerni tudjon” – nyilatkozta Fisichella az Autosportnak
A 35 éves versenyző önmagának sem jósolhat győzelmeket a Force Indiánál, de elmondása szerint nagyon jól döntött, mikor leszerződött a csapathoz.
“Még mindig imádom a Forma-1-et. Szeretem a versenyzést, szeretem a sportot – másrészt azért is maradni akartam, mert a Force India nagyon ígéretesnek látszik, és szeretnék én is részese lenni kezdettől fogva, szeretnék a csapattal együtt fejlődni.”




