350 ezer darab személyautó – ez az a bűvös szám a Reuters szerint, amennyire lekorlátozzák a Kínából az Európai Unióba egy év alatt érkező hibrid személyautók számát, ami idén a becslések szerint 800 ezer körül alakulhat.
„Ezzel a lépéssel ténylegesen megakadályozzuk, hogy több millió autó kerüljön Kínából az EU-ba” – közölte az Európai Unió kereskedelmi biztosa két napnyi tárgyalás után Pekingben, de ő nem beszélt konkrét számokról.
Maroš Šefčovič szerint ugyanakkor „több mint a felével csökken” a következő négyéves periódusban a hibridek importja, évi pár százalékos korrekcióval. Ez a már a második komoly beavatkozása az Európai Uniónak a kínai autómárkák gyors térnyerésével szemben, hogy kiegyenlítse a klasszikus márkákkal való versenyt és védje az európai autóipart.

Fél éven belül rajtolhat itthon egy felső polcos elektromos autókat gyártó kínai autómárka. A pekingi autószalonon néztük meg, milyen autók jönnek tőlük.
Még 2024-ben jött a szabályozás, amely 7,8 százaléktól 35,3 százalékig tartó büntetővámmal (amely a 10 százalékos alapvámra rakodik) törte meg az elektromos autókra épített kínai stratégiát. Válaszul a vámmal nem érintett hibrid és konnektorról is tölthető hibrid modellekkel próbálnak piacot hódítani a távol-keleti ország márkái.
Számos európai országban immár 10 százalék feletti a teljes piaci részesedésük, így Magyarországon is, ahol az EU-átlag feletti az arányuk. A most bejelentett korlátozás ismét lassítaná a kínai márkák térnyerését.
Honnan hová jutott Kína?
„Több kínai márka megkeresett az elmúlt időszakban, hogy a GÉMOSZ elnökeként segítsek nekik tájékozódni Közép-Európáról. Ezek száz százalékban állami autógyárak, amelyek először megszerezték a nyugati márkáktól a know-how-t, majd megkapták fentről az ukázt, hogy ezt pénzzé kell tenni Európában. Nagypályás cégek ezek, a topon vannak” – mesélte még 2022-ben Gablini Gábor a Vezessnek arra utalva, hogy nagyon komoly kínai piacfoglalás előtt áll Európa, a térség és főleg Magyarország. Akkori kétrészes cikksorozatunkban a hazai autópiac főszereplői mind drámai változásokat jósoltak.
Azóta bevált a jóslatuk, a nagypályás kínai cégek közül tíznél több márka száz feletti kereskedésben értékesíti a különféle benzines, hibrid és elektromos gépjárműveit országszerte. Csak a legnagyobbakat az érkezésük kronológiája szerint sorolva: MG, BYD, Omoda, Jaecoo, Maxus, Chery, Leapmotor, Dongfeng (ők kétszer is megjelentek a magyar piacon), Geely (ők is a második nekifutásnál tartanak, ez a sikeresebb), XPeng, Nio, és hallani újabb érkezőkről is.

A piaci részesedésük a szó szerinti nulláról indulva 2025 egészében 6,2 százalék volt, idén félévkor lépte át a 10 százalékot, 2026 első kilenc hónapjában pedig már 11,1 százalékos. Ezzel a kontinensen az első harmadban van Magyarország (a két véglet az Egyesült Királyság bő 15 százalékkal és Litvánia szűk 4-gyel), vagyis az európai átlagnál nálunk több kínai autót vásárolnak a cégek és a magánszemélyek. Így a cikk elején említett megállapodás is erősebb hatással lehet nálunk.
A Datahouse szerint immár négy márkájuk szerepel a top 20-ban, 2026. 1-9. hónapban a hazai újautó-eladási listán:
| 1 | TOYOTA | 11419 |
| 2 | ŠKODA | 10129 |
| 3 | SUZUKI | 9581 |
| 4 | VOLKSWAGEN | 7786 |
| 5 | NISSAN | 7335 |
| 6 | FORD | 5634 |
| 7 | BMW | 5465 |
| 8 | KIA | 4649 |
| 9 | HYUNDAI | 4419 |
| 10 | MERCEDES | 4257 |
| 11 | BYD | 3482 |
| 12 | DACIA | 3199 |
| 13 | OPEL | 2917 |
| 14 | CHERY | 2902 |
| 15 | AUDI | 2662 |
| 16 | RENAULT | 2329 |
| 17 | VOLVO | 1814 |
| 18 | MG | 1730 |
| 19 | PEUGEOT | 1687 |
| 20 | OMODA | 1653 |
A kérdés, hogy miként alakul a magyar piac, a kínálat és az árak a kínai fővárosban bejelentett és jelentősnek tűnő korlátozás után? Iparági szereplőket kérdezve jártuk körül a témát.
Abban is többen egyetértettek, hogy a kínai márkák európai gyártása felgyorsul, amely egészségesebb és kiegyenlítettebb verseny felé mutat, hiszen akkor minden szereplő közel azonos feltételek és hasonló költségek mellett készítheti el a termékeit.
Cikkünkből kiderül, hogy
- Mit csavartak az eredeti stratégiájukon a kínaiak.
- Hol itt a probléma, miért kell elgáncsolni a hibridjeiket?
- Mit mond a legnagyobb magyarországi kínai cég illetékese a Vezessnek?
- Milyen hatással lehet a döntés az árakra és a piaci kínálatra.
A TELJES CIKK ELOLVASÁSÁHOZ KATTINTS IDE!
Hogyan alakult idén a magyar autópiac? A Vezess cikkéből kiderül:


