Az autó a legbonyolultabb szerkezet amit átlagemberként birtoklunk. Ezernyi alkatrész csavarral, kábellel összekötve, csövekben folyadékok sora: a teljes szétszedés több napos munka, amit egy-egy berohadt csavar még tovább nyújthat.
Ehhez képest a kanadai műszaki katonák egy komplett Jeepet képesek az alvázáig lebontani, majd összerakni annyi idő alatt, amíg más előkeresi a megfelelő dugókulcsot.
Természetesen „csalnak”, de a teljesítményük így is figyelemre méltó.
A produkció neve Jiffy Jeep, és évek óta különböző rendezvényeken, katonai bemutatókon bukkan fel, a behajtással, szétszedéssel, összerakással és kihajtással együtt négy percen belül lezajlik a műsor. A motor mellett a sebességváltó, az osztómű, sőt a fényszórók is működnek.
A gyorsaság egyik trükkje maga az autó. A katonák külön erre a célra átalakított bemutatójárművel dolgoznak, amelynek kialakításánál eleve szempont volt a főegységek gyors leválasztása és visszahelyezése. Tehát egy végtelenül egyszerű, a szétszedésre több helyen különleges alkatrészekkel, emelőpontokkal felszerelt konstrukcióról van szó.
Hasonló mutatvány Indiában is létezik. A BSF határőrizeti szervezet Chetak Drill nevű bemutatójában szintén szerepel járművek szétszedése, akadályon történő átvitele és újbóli összerakása. Az indiai kormány tájékoztatója ezt a központi gépjárműves kiképzőiskola csapatának műsorszámaként említi.



