Az 1948 és 1990 között 3,8 millió példányban gyártott, zseniálisan minimalista eredetinél is 10 centiméterrel rövidebb formában tér vissza a Citroën 2 CV, azaz a Kacsa. A most bemutatott tanulmányautó nyomán valamikor 2028-ban várható a szériamodell érkezése.




Ennek a leendő sorozatgyártású típusnak a legfőbb ismérve, hogy 15 ezer euró, azaz jelenlegi árfolyamon 5,5 millió forint alatti vételáron tervezi értékesíteni azt a Citroën. Ennek érdekében az európai gyártású kisautót a tervezett E-Car járműosztály még nem véglegesített előírásaihoz igazítva fogják készre fejleszteni.
A legfontosabb mérnöki cél az egy tonna alatti tömeg elérése, és ehhez kiválóan passzol az eredeti 2 CV koncepciója, hiszen az megengedi, sőt, szinte előírja a minimalista megoldások alkalmazását.
Ilyenek a kis mértékben ívelt ablaktáblák, a karosszériára különálló elemként rögzített, ezáltal olcsón cserélhető első és hátsó lökhárító, vagy a teljesen sík csomagtérajtó, amin meg sem próbálták elrejteni, sőt: archaizáló stíluselemként használják a T-alakú kilincset.
A különálló fényszórók is olcsóbbá teszik a gyártást és vélhetően a karbantartást is. Az aerodinamika így persze csorbul, de a kifejezetten városi közlekedésre méretezett autónál ez nem jelent valódi problémát.
A Citroën 2 CV Concept a végtelenségig le van csupaszítva, de nem nélkülözi a modern technológiákat A 18 colos keréktárcsákra szerelt abroncsok teljes körű, valós idejű állapotellenőrzését például a Michelin innovatív digitális iker technológiája biztosítja.
A belső térben nem csak a stílus diktálta a minimalista felszereltséget, hanem az is, hogy ezzel hely szabadítható fel. Az utazás kényelmét speciális párnázat fokozza. Középkonzol nincs, helyette egy fonott kosár szolgál a személyes tárgyak tárolására, az ajtózsebekben tojástartó rekeszt találunk.
Nem gondoljuk, hogy ezek a megoldások átkerülnének majd a sorozatgyártású modellbe, ahogy az egyszerűen kiemelhető és kültéri padként hasznosítható első üléspár sem hangzik kompatibilisnek a hatályos ütközésvédelmi előírásokkal. Még akkor sem, ha a hírek szerint az E-Car géposztályban állítólag enyhíteni fognak ezeken, igazodva a járművek alacsonyabb végsebességéhez.
A vezetői környezet jól idézi az eredetit: a kormány egyküllős, a műszereket a szélvédő tövében elhelyezett széles, lapos képernyő helyettesíti. Minden funkció a bal oldali bajuszkapcsolóról vezérelhető. A váltó (irányválasztó) kar a kormány mellett kapott helyet, mint régen, fölötte egy rajztáblát idéző, szó szerint grafikus megjelenítést alkalmazó infotainment képernyő meredezik, rajta három pöcök szolgál a hőmérséklet, a hangerő és a szellőzés szabályozására.
A kilincset, a nyitó kallantyút és az ablakemelő gombját zseniális egyszerűséggel integrálták egyetlen kezelőszerv-csoportba. Az audiorendszer egy kivehető, a hangszórót is magában foglaló egység.
A vászontető kézzel tekerhető fel és rögzíthető, a hangulatvilágítást lámpafüzérrel oldották meg. A kosár gyantával átitatott fából készült, a padlót szövet, a rádiót fa borítja.
Az elektromos hajtáslánc részletei egyelőre nem ismertek, a Citroën csupán annyit árult el, hogy a csekély tömeg jóvoltából elegendő volt kisebb akkut alkalmazni, illetve, hogy a rendszer indítását az eredeti Kacsa valamely jellegzetes zöreje kíséri. A kürt hangját szintén arról emulálták.
Egyre élesebb a verseny a 4 méter alatti villanyautók szegmensében, a Renault Twingo már most ott tart, ahová a Citroën 2 CV igyekszik:











