Szerdán éjszaka összeomlott egy vasszerkezetű híd Romániában, miután egy markolót szállító kamion áthajtott rajta. Az eset a Bákó-megyében található Aszó községhez tartozó Csobányos faluban történt. 

A négytengelyes MAN nyerges vontató vezetője annak ellenére hajtott rá az egysávos hídra, hogy annak mindkét végén ki volt helyezve a tengelyenkénti 7,5 tonnás korlátozó tábla. Ez azt jelenti, hogy a vontató, a tréler és a rajta szállított munkagép együttes tömege jóval meghaladta a hídra engedélyezett terhelést. Becslések szerint a súlya a hatvan tonnát is elérhette, ami a megengedett érték nyolcszorosa. 

A korlátozó tábla ugyanis azt jelenti, hogy a hídra felhajtó teherautók egyik tengelyének terhelése sem haladhatja meg a 7,5 tonnát. Ez azt jelenti, hogy egy könnyű teherbírású teherautó, vagy kisbusz még áthajthat a hídon, de egy vontatóból és félpótkocsiból álló szerelvény már biztosan nem. 

A rendőrök a kiérkezéskor azonnal ellenőrizték, hogy ittas-e a sofőr, de az alkoholszonda nem jelzett semmit. Az eset tehát vélhetően figyelmetlenségből történt. A baleset körülményeit ugyanakkor még vizsgálják. Annyi bizonyos, hogy a 30 méter hosszú híd nem omlott össze azonnal, hanem a szerelvény eljutott a középső részig. Ekkor azonban a híd megroggyanhatott és négy méteres magasságból az alatta lévő folyómederbe, illetve annak partjaira zuhant. Egyes feltételezések szerint a kamion eltalálhatta a híd felső vasszerkezetét, de ez még nem bizonyított. 

 

Az már viszont biztos, hogy a túlsúlyos szerelvénynek nem volt speciális szállítási engedélye (AST), így útvonalengedélye sem lehetett, amire szükség lett volna, hiszen az össztömege jócskán meghaladta a 40 tonnát. Az is tény ugyanakkor, hogy az 1930-ban épült híd már nagyon rossz állapotban volt és többször felmerült a felújítása, de ez egészen mostanáig nem történt meg. 

Jól látható, hogy a hanyagság és több szerencsétlen körülmény együtt állása milyen súlyos balesethez vezethet, és csak a szerencsének, valamint a késői időpontnak köszönhető, hogy nem sérült meg senki.

Nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű baleset a héten. Nemrég az Egyesült Államokban kellett lezárni egy felüljárót több mint egy hónapra, mert egy kukásautó kiütötte az egyik tartóoszlopát. Ha érdekelnek a részletek, kattints erre a linkre.