A házi barkácsolás tartotta mozgásban a magyar vidéket a XX. században. Ezermesterek dolgoztak naphosszat hegesztőgéppel, sarokcsiszolóval, hogy végül a földműveléshez, szállításhoz, valamilyen ház körüli feladathoz megfelelő gépet rakjanak össze.

Ez a tudás pedig a nyugdíjas évekre sem halványult el, és akinek öregkorára maradt némi szabad ideje, az sok esetben hobbiból folytatta a gépek építését. Így tett egy Bársonyoson élő hazai mester is, aki unokáinak készített apró repülőgépmodelleket, de a fiatalok kívánságára épített két majdnem élethű méretű másolatot is, természetesen abból, amit a ház körül össze lehetett szedni. 

4 fotó

Így bekerült a Trabant-motor, a kilincs, a Wartburgról származó kerék is. A fegyverzet természetesen csak díszlet volt: PET-palackokból és virágcserepekből készített rakéták kerültek rá.

A gépeket még 2011-ben fedezték fel, és vették videóra, de a Google-térkép szerint 2024-ben is ott álltak az utcán, mosolyra derítve az arra haladó, rejtett vidéki látnivalókat kereső utazókat. 

Arról, hogy pontosan milyen típusú gépeket épített Lanczendolfer György, vagyis „Gyuri bácsi”, arról vitatkoznak a szakértők, de annyi biztos, hogy a légcsavaros gépet egy II. világháborús vadászgép, párját pedig egy sugárhajtású MiG ihlette.