Már a nyári szünet előtt világossá vált, hogy a Forma–1 világbajnoki éllovasa, Kimi Antonelli épp hazai hétvégéjén, az Olasz Nagydíjon indul majd hátrányból, ugyanis a Mercedes Monzában cserél új, kereten felüli elemeket a pilóta autójában.

Az idény első felében előjött megbízhatósági, műszaki problémák miatt mind Antonellinél, mind csapattársánál, George Russellnél elkerülhetetlenek a hátrasorolásos büntetések, a kérdés csak az volt, melyiküknél hol következnek ezek.

Mivel a hosszú egyenesekkel tűzdelt Monzában – főleg friss erőforrással – nem nehéz az előzés, a bajnokságot vezető, a múlt hét óta már nem tizenéves pilóta is elfogadta, hogy épp a hazai szurkolói előtt lesz kénytelen hátulról rajtolni a futamon.

„Úgy gondolom, bizonyos értelemben csökkenti is a terhet, a nyomást. Nyilván szívesebben hajtanék a pole-ra, majd rajtolnék az élről, viszont így egy kicsit lazábban várhatom a hétvégét, és jobban élvezhetem majd a versenyzést. Emellett így eltérő dolgokkal is próbálkozhatunk majd a szabadedzésektől kezdve, meglesz rá a lehetőség” – magyarázta a csütörtöki sajtónapon Antonelli, aki 1950 óta az első pilóta, aki az Olasz Nagydíjra a bajnokság vezetőjeként érkezik.

Az Olasz Nagydíj mindig a Ferrari ünnepe és nagy lehetősége, a hazai ígéretet pedig a fél ország szeretné valamikor a Mercedes helyett a vörös autóban látni. Így reagált, amikor ezekről az elvárásokról kérdezték:

„Na igen, olaszként én is jól tudom, mennyire szenvedélyesek vagyunk egyes dolgokat illetően, néha túlzóan is, szóval ez mindig is téma lesz. De bármennyire is nagy, hihetetlen márka a Ferrari, én jól érzem magam ott, ahol vagyok. Nagyon elégedett vagyok a Mercedesszel, tőlük kaptam lehetőséget gyerekkoromban, nagyon sokkal tartozom még, hogy ezt megháláljam.”