A Forma-1-es Olasz Nagydíj névadó szponzora a Pirelli, a cég pedig egy házon belüli kezdeményezés keretében 2021 óta egy kiválasztott művésznek vagy művészcsoportnak ad lehetőséget a trófeák megtervezésére. 2026-ban a vedovamazzei nevű duó lett a befutó, akik meg is alkották a trófeákat.

Ismerve azt, hogy az utóbbi időben hány díjat összetörtek az F1-esek, nem feltétlenül volt bölcs dolog Fragile-nak, vagyis törékenynek elnevezni a serlegeket, melyek nem is klasszikus serlegek. Tulajdonképpen különféle bögrék és tálak egymásra halmozását látjuk, mintha csak otthon valaki kerülné a mosogatást.

A képre kattintva galéria nyílik!

4 fotó

A fémszínű torony mögötti gondolat tulajdonképpen az első győzelmi kupák alapgondolatára utal, hiszen azok is tulajdonképpen edények voltak, melyekből inni lehetett. Az egymásra halmozott használati tárgyak ezen felül azt szimbolizálják, hogy a győzelem sosem tart örökké. „Instabil, rövid életű és mindig újra meg kell szerezni. Vagyis törékeny” – fogalmaztak a művészek.

Mit gondolsz a monzai serlegekről?
Tetszik, van bennük fantázia
50% (1)
Ez nem való a Forma-1-be
50% (1)

A Pirelli trófeás művészprojektje egyébként eddig igen vegyes fogadtatásban részesült. A 2023-as díjak például kifejezetten pofásak lettek:

2024-re viszont ezt sikerült összehozni: