A Ferrari a hétvégén újra hazai pályán versenyez, jön az Olasz Nagydíj. Monzában, a tifosók előtt ki is tesz majd magáért a Scuderia – legalábbis ami a festést illeti.

A hazai hétvégére retrós fényezést kap az SF-26-os, teljes három évtizedet mennek vissza az időben: a Michael Schumacher első ferraris szezonját jelentő 1996-ig, amikor német csillag Monzában is nyerni tudott vörösben – az volt az idénye harmadik győzelme. A hétszeres világbjnok egyébként 20 éve, azaz 2006-ban is nyert a Sebesség Szentélyeként emlegetett helyszínen, így kettős jubileumról van szó.

A Schumi előtt tisztelgő versenyoverallokat és -cipőket már a múlt héten megmutatták, most pedig az autó fényezését is leleplezték, íme: 

4 fotó

A Ferrari idén már eleve retrós fényezést visel, hiszen az 1970-es évek közepén, második felében használtak fehér, trikolórral „szegett” felső részt, míg a túlnyomóan fekete szárnyak az 1980-as, ’90-es éveket idézik – például 1996-ban is ilyenek voltak a maranellói F1-es autókon, ahogy az alábbi képen látható:

30 évet ugrik az időben a Ferrari Monzában 6

Schumacher az F130-assal (Kép: Alexander Hassenstein/Bongarts/Getty Images)

A monzai alkalmi fényezés nem igazodik szigorúan a ’96-oshoz, de a hétvégére megjelennek a német ász sisakjáról ismert csillagok az orron, a motorborításról pedig lekerül a fehér blokk, megjelenik viszont Schumacher személyes logója, valamint retrós grafikára váltanak a pilóták aktuális rajtszámai.